Ismét lesz Gitármánia Tábor a szolnoki Tiszaligeten

A közösségépítésre helyezik a hangsúlyt az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. Az eseményt immár 26. alkalommal rendezik meg a szolnoki Tiszaligeten, július 22. és 28. között.A közösségfejlesztő előadásokkal és zenekari órákkal együtt az egy hét alatt száztíz kurzuson vehetnek részt az ifjú és kevésbé fiatal zenészek - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

    
A legnagyobb múltú hazai zenei táborban tavaly 76 zenekar alakult, majd adott koncertet, tíz együttes összesen harminc dalt rögzített a két, ingyenesen használható stúdióban. A korábbi években itt bontogatta szárnyait mások mellett a Margaret Island, az AWS, a Subscribe és a Junkie Jack Flash is. Idén mintegy kilencven zenetanár, muzsikus és zeneipari szakember tart előadást a táborban, ahol húsz különböző zenei témakör oktatása zajlik, többek közt ének, gitár, dob, basszusgitár, billentyűs hangszerek, dalszerzés, egyéniségfejlesztés, hangszerelés, stúdiózás, szövegírás és zenekari képzés.
    

A jövő zenészei különböző szakmai órákon is részt vehetnek, ilyen a hallásvédelem, a hangszerépítés, a hangtechnikai ismeretek, a szerzői jogok, a színpadi ismeretek, a technológiai előadások, a zenekari képzés és a zeneterápia. A tizenöt professzionális módon berendezett teremben napi tizenkét órán át zenélhetnek az együttesek. Idén is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők az elektronikus zenei órákra.
    

A 26. Gitármánia Zenei és Továbbképző Táborba július 10-ig lehet jelentkezni a www.instrumentweb.hu oldalon.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com