Jávorszky Béla Szilárd megírta a magyar dzsessz történetét

Hiánypótló kötettel jelentkezett Jávorszky Béla Szilárd. A zenei szakíró, szerkesztő A magyar jazz története című könyve a kezdetektől, a két világháború közötti időszaktól napjainkig követi nyomon a műfaj hazai történéseit, legfontosabb szereplőit, lemezeit.

1888703_5"Elsősorban az vezérelt, hogy egy másfél évtizede kiadott dzsesszkönyv kivételével eddig nem született a műfaj magyarországi történéseit bemutató egységes kötet. Ez egy minitrilógia középső darabja: A magyar folk története című munkám tavaly jelent meg, a harmadik könyv a hazai kortárs zenével fog foglalkozni" - mondta a szerző a szerdai budapesti sajtóbemutatón.

Az eseményen jelen volt a Kossuth Kiadó által gondozott könyv több szereplője, így Szakcsi Lakatos Béla zongoravirtuóz, Tóth Viktor szaxofonos, Fábián Juli énekes, valamint Ittzés Tamás, a Bohém Ragtime Jazz Band vezetője.

"A modern magyarországi dzsesszélet az 1960-as évek idején indult, 1962-ben nyílt meg az államilag elfogadott Dália Klub. Ennek persze számos előzménye volt, már a harmincas években játszottak dzsesszt budapesti kávéházakban javarészt cigány származású muzsikusok" - mondta Jávorszky Béla Szilárd az MTI kérdésére.

Mint a sajtótájékoztatón kifejtette, könyve írása során nagyon fontos hátteret jelentett számára a műfajhoz köthető szájhagyomány, felkeresett sok zenészt, kutatót, és támaszkodott arra a rengeteg portré jellegű interjúra is, amelyet újságíróként készített az elmúlt negyedszázad során. A magyar dzsesszről összefoglaló jellegű munkát korábban Turi Gábor (1983-ban) és Simon Géza Gábor (1999-ben és 2001-ben) jegyzett.

"A magyar dzsessz jelentőségét világviszonylatban két elem adja. Az egyik az úgynevezett etnodzsessz, amelyet elsősorban Szabados György és Dresch Mihály alakított ki. A másik különlegességünk a cigányzenészeknek köszönhető, akik közül nagyon sokan kirándultak a műfajba, tőlük ered a magyar dzsessz sajátjaként meghatározható tűz" - hangsúlyozta a szerző.

A Kossuth-díjas, a nemzet művésze díjjal a közelmúltban elismert, 71 éves Szakcsi Lakatos Béla arról beszélt, hogy nagyon szereti a zenét és a zongorát, mindig gyakorolt. "Szerencsés ember vagyok, azt csinálom, amit szeretek, és ezért pénzt és díjakat is kapok" - fogalmazott a hazai dzsessz történetének egyik legfontosabb alakja.

Ittzés Tamás, a dzsessz oldtimer vonulatát képviselő zongorista, hegedűs azt fejtegette, hogy a magyar zenei életben egyre több a crossover hatás, a műfajok és stílusok keveredése. "Fontos fejlemény volt a dzsesszoktatás egyetemi szintre emelése, ami egyre több klasszikus pallérozottságú zenészt ad a műfajnak".

A nemzetközi dzsesszéletben is keresett és elismert szaxofonos, Tóth Viktor azt mondta, hogy a zene csodálatos dolog, "de önmagában csupán egy jármű egyfajta magasabb megértés felé". Úgy vélte, a hazai dzsessz a magyar népzene mély értékrendszeréből, esztétikai minőségéből merít.

A magyar jazz története című könyvet Csák Erika szerkesztette, a szakmai lektor Gonda János volt. A könnyen emészthető, olvasmányosan megírt kötet kiemelten foglalkozik az elmúlt évtizedek muzsikus nagyságaival, mások mellett Martiny Lajossal, Kovács Gyulával, Pege Aladárral, Vukán Györggyel, Snétberger Ferenccel, Szabó Gáborral, a Benkó Dixieland Banddel, a Syriussal, a Rákfogóval, az Interbrasszal, a Trio Stendhallal, a Trio Midnighttal, a Modern Art Orchestrával, de a fiatalabb dzsesszzenész-generáció kiválóságaira, például Winand Gáborra, Oláh Tzumo Árpádra, Barabás Lőrincre, Harcsa Veronikára is kitér.

A kötet szerkesztettségében és a tördelésben követi Jávorszky Béla Szilárd elmúlt években megjelent zenetörténeti munkáit, A rock története 1-2-őt (2005, 2007) és A magyarock története 1-2-őt (2005, 2006, ezeket Sebők Jánossal közösen írta), a Sziget-könyvet (2012), A magyar folk történetét (2013) és a Muzsikás 40 című könyvet (2013).

MTI

Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com