Június 19. és 23. között rendezik a 19. Magyar Táncfesztivált

Június 19. és 23. között 19. alkalommal rendezik meg a Magyar Táncfesztivált Győrben. Az ötnapos eseményen a különféle táncprodukciók mellett fotókiállítás és gyermekműsorok is várják a látogatókat - tudatta a szervező Győri Balett az MTI-vel.A tájékoztatás szerint a nyitóesten, június 19-én a Bartók Tavasz és a Müpa jóvoltából a Tiszta forrás című előadást láthatja a közönség, amelyben színpadra lép a Magyar Állami Népi Együttes, a Győri Balett, valamint Guessous Mesi és zenekara. Az est második részében a Törökországból érkező Ankarai Állami Modern Táncegyüttes egy Anatóliai mesével mutatkozik be.
    

A Bozsik Yvette Társulat Az estély című előadását mutatja be, amelyet Jean-Paul Sartre Zárt tárgyalás című darabja ihletet. A produkciót 1993-ban mutatták be és a társulat fennállásának harmincadik évfordulójára újították fel. Bozsik Yvette és Vati Tamás eredeti karakterüket játsszák, a harmadik szerepet Samantha Kettle alakítja.
    

A fesztivál kortárs vonalát erősíti a Tranzdanz Hermész című előadása június 20-án, amelynek címszereplőjét Tókos Attila formálja meg, aki szerepe szerint egy ambivalens, sem angyali, sem démonikus, de mindkettőt magában hordozó emberszerű lényt alakít. A Duda Éva Társulat június 21-én Frida, az élet múzsája címmel Frida Kahlo mexikói festőnő életét és művészetét feldolgozó előadással érkezik Győrbe, amely egy egzotikus álomvilágba kalauzolja a nézőt a zene, a mozgókép és a táncművészet kifejezőképességére építve.
    

Az InverseDance Company Fodor Zoltán Ébredj, kedvesem című koreográfiáját, valamint Bódi Bianka a görög mitológia Narkisszoszról szóló történetéből inspirálódott Öntudatlan én című darabját mutatják be június 22-én. A néptánc jelenlétét az idei fesztiválom a Magyar Állami Népi Együttes mellett a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása is erősíti június 22-én. A Móricz Zsigmond műveire készült Barbárok című tánckölteményben Móricz szatmári gyűjtéseinek parasztjai kelnek életre két koreográfus, Zs. Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán alkotásában.
    

Másnap a Nagyvárad Táncegyüttes mutatja be Boris Vian A Birodalomépítők avagy a Schmürz című drámája alapján készült A Schmürz című fizikai színházi előadását. A fesztivál részeként június 20-án mutatkozik be a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium növendékei, akiknek koncertvizsgájukban klasszikus és modern táncművek egyaránt szerepelnek. Egyebek mellett látható lesz a Csipkerózsika suite, a Babák, a Főnix, az Átváltozás című koreográfia és A kis herceg.     
   

A házigazda Győri Balett három bemutatót időzített a fesztiválra. A Sorsok című estjükön június 21-én két új alkotást láthat a közönség, amelyben az együttes táncművészei mutatkoznak be koreográfuskén. Sebestyén Bálint állítja színpadra a Metro című egyfelvonásos táncszínházi előadást, amely egy földalatti közösségről szól, akik hisznek abban, hogy a föld fölé kerülhetnek.
    

Daichi Uematsu - aki először mutatkozik be koreográfusként - az est második felében Next to you/Melletted című művében azon gondolkodik el, hogy bár egy ember 30 ezer másik emberrel is találkozhat élete során, csak nagyon kevesekkel osztja meg valódi érzéseit. A fesztivál zárónapján, június 23-án a gyermekeknek a Győri Balett Stúdiójában mutatják be Velekei László koreográfiájában a Kockásfülű nyúl születésnapi történetét.
    

A Magyar Táncfesztivál részeként Body Science címmel Papp Tibor fotókiállítása a Győri Nemzeti Színház csillárszintjén lesz látható, a Műhely című folyóirat tematikus számának anyagaiból pedig a Pódiumszínpadon tekinthető meg Önarckép címmel kiállítás és lapszámbemutató. A színház előtti téren minden este kilenc órától ingyenes szabadtéri programokkal várják a közönséget. Fellép az Orlando és Leidy Style Dance Club a Mai Rumba kubai zenekar kíséretében, az El Paso Táncstúdió, Futó Károly és a Dimenzio TSE, Kubai Salsa Klub, a Lippentő Táncegyüttes a Fitos Dezső Társulat táncművészeivel, valamint Guessous Mesi és zenekara.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com