Két fesztivál egy helyen

Szentendre_fesztivál


Szentendrén egyszerre két hétvégi programmal búcsúztatják a nyarat.


A "Művészet és mámor" bor- és gasztronómiai fesztivál először, hagyományteremtő szándékkal kerül megrendezésre, míg a "Szentendre éjjel-nappal nyitva" programsorozat idén már a VIII. sorszámot viseli. Mindkét program augusztus 30-án, pénteken kezdődik és szeptember 1-jén, vasárnap ér véget.

Az újonnan indított fesztivál Szentendre borkultúrájára kívánja felhívni a figyelmet. A város nevét inkább a művészetekkel hozzák összefüggésbe, s már kevesen tudják, hogy az 1882-es filoxéra járvány előtt a borkészítés komoly hagyományokat mondhatott magáénak a városban és környékén. Idén e három napon a Dunakorzó és környéke a borkultúra és a gasztronómia kedvelőinek minden idényét igyekszik kielégíteni.

A kóstolásra ajánlott borok azonban nemcsak a környékről, hanem az ország egész területéről érkeznek a Duna-parti kisvárosba. Békéscsabától Tokajon ás a Balaton-felvidéken át Villányig és Szekszárdig érkeznek a borászok boraikkal. A helyi borokat szentendrei és tahitófalusi szakemberek képviselik.
A borfesztiválhoz a Duna-korzó éttermei kulináris ajánlataikkal csatlakoztak. Akár elvitelre is kínálják a finomságokat. Esténként pedig zenei csemegékkel is szolgálnak a finom étkek és italok mellett.

Gasztro-piac lesz a Lázár cár téren, ahol elsősorban helyi és környékbeli specialitásokat lehet mustrálni és vásárolni, így kolbászokat, sajtokat, pástétomokat, mézet és eperbort.
Nemcsak a Duna-parton, hanem a Dunán is zajlanak az események. Nosztalgia hajó, kalózhajó és esti sétahajó is indul és érkezik a rendezvényre.

A szellemi különlegességre vágyóknak pedig könyvbemutatót és lovagi fórumot ajánlanak a rendezők. A szentendrei séták közül ezúttal a föld alatt, pince túrára lehet jelentkezni - zseblámpával.

szentendre-ejjel-nappal-nyitva-4-oA "Szentendre éjjel-nappal nyitva" programjainak egy része egész hétvégén látogatható. Utcazenészekkel az egész belvárosban bármikor lehet találkozni valódi fesztiválhangulatot ígérve. A Mondvacsinált utca programja között fotókiállítás, bringa megőrző és koncert is szerepel.

Idén is lesz felnőttmegőrző, ahogy három napon át társasjáték marathonon lehet részt venni. Válogatni lehet logikai, stratégiai és sok más játék között,
A Skanzen-házban óriás buborékfújó verseny és óriás bútorok nézhetők, kipróbálhatók, és lehet találgatni a képtelen tárgyakat szemlélve, hogy melyik milyen célt szolgálhat.
Hallható lesz komolyzenei koncert is.

A Művészetmalom és a Ferenczy Múzeum hosszabbított nyitva tartással, több kiállítással és tárlatvezetéssel várja a látogatókat.

Kiemelt szerephez jutnak az építészek a három napos rendezvényeken. Előadásokkal, kerekasztal beszélgetésekkel és tervezéses, építkezéses játékkal készültek.

Ugyanígy különlegességnek számít a színes kínálatban a lakástárlat. Híres, ismert embereket kértek fel, hogy válasszák ki kedvenc szentendrei képüket, szobrukat, amelyek a program ideje alatt megtekinthetik. Akik választottak: Fábry Sándor, Kósz Zoltán, Kudlik Júlia, Müller Péter Sziámi, Szvorák Katalin, Tóth Tamás, Vadász György.

Szombaton a Fő tér átalakul Gyerekfőtérré. Gyerekkönyvkiadó, állatvédők, koncert, bábosok, akrobatikus színház várja a kicsiket és szüleiket.

Minden évben szerves része a programoknak a könyvtáré. idén retro könyvvásárral, filmmel, játékokkal és rock-kal készültek.

A felsoroltakon kívül sok meglepetés várja az év utolsó nyári hétvégén a város lakóit és a Szentendrére látogatókat.

www.szentendreprogram.hu

Hozzászólások

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

http://ujhazak.com