Koncertdráma nyitja az idei Zsidó Művészeti Napokat

Különleges koncertdrámával indul hétfőn a Vígszínházban a Zsidó Művészeti Napok fesztivál, amelynek június 10-ig tartó programjában csaknem 300 művész lép fel 24 eseményen.A Defiant Requiem - Verdi Terezínben című darab a theresienstadti koncentrációs tábor rabjainak állít emléket, akik Giuseppe Verdi Rekviemjét egy csempészett kotta segítségével és egy zongora kíséretében tizenhatszor adták elő 1943 és 1944 között - idézi fel a szervezők közleménye. Murry Sidlin koncertdrámáját maga az alkotó vezényli, miközben a zenéjével párhuzamosan hallhatják a nézők a néhány túlélő kórustag beszámolóját és mutatnak be részleteket abból az 1944-es náci propagandafilmből, amellyel az egész világot meg akarták téveszteni a koncentrációs táborban uralkodó körülményeket illetően.

    
A komolyzenei programok sorát kedden a MOMkult kupolatermében Emilio Aversano olasz zongoraművész koncertje indítja Korcsolán Orsolya hegedűművész közreműködésével. A műsor Ernest Bloch zsidó liturgikus dallamokat feldolgozó Baal Shem szvitje köré épül; a hangversenyen Scarlatti F-dúr szonettjétől, Beethoven Vihar szonátáján, Schubert, Chopin és Mendelssohn kompozícióin keresztül egészen Alberto Fano és Leonard Bernstein világáig számos ismert dallam elhangzik.
    

Csütörtökön a Budapest Music Centerben, Hegedűs D. Géza közreműködésével lesz hallható az Auer Trió estje, ahol Schumann és Mendelssohn művek hangzanak el, június 10-én pedig Berle Sanford Rosenberg életműkoncertjére kerül sor a Frankel Leó zsinagógában. A belcanto Mester és Tanítványai előadáson fellép még Molnár Levente, Mester Viktória, László Boldizsár, Nánási Helga, Eva Helde, Hábetler András, Sövegjártó Áron, Boris Martinovich, Gulyásik Attila és Demi Laslo Demeter.
    

A swing, dzsessz és klezmer szekciót a fennállásának 20 éves évfordulóját ünneplő Sabbathsong Klezmer Band koncertje nyitja kedden az Uránia Nemzeti Filmszínházban, de ugyanezen a napon ad koncertet Gátos Iván és Sárik Péter is a Budapest Jazz Clubban. Csütörtökön Dés András, Grzegorz Karnas lengyel dzsesszénekes és Alan Wykpisz nagybőgős mutatkozik be a Colombus Hajón, szombaton Kováts Kriszta Álomfejtés című darabját láthatják a nézők a Hatszín Teátrumban, vasárnap pedig a Cotton Club Singers ad koncertet négy év szünet után a MOMkultban.
    

Műfajokon átívelő amerikai utazásra hívja közönségét a Hot Jazz Band vendégeivel, Ónodi Eszterrel, Szűcs Gabival és Behumi Dórival, akik a húszas-harmincas évek nagy dzsessz forradalmának dalaiból válogatnak. A Tiszta Amerika című koncert június 4-én lesz a MOMKultban. Június 5-én Csillag született címmel Elvis Aaron Presley élete és dalai elevenednek meg Gájer Bálint, Ivan (Ivan & the Parazol) és Nógrádi Gergely kántor-operaénekes tolmácsolásában. Az est különlegessége lesz a Mongooz and the Magnet zenekar egyedi zenei blokkja is. Az előadás nagyzenekari kíséretét a 17 tagú Budapest Jazz Orchestra biztosítja, az est vendége Biró Eszter lesz.
   

Június 6-án Horgas Eszter és Falusi Mariann Simon and Garfunkel dalokat énekel az Uránia Nemzeti Filmszínházban, Egy este Esterházy Péterrel című darabban pedig Dés László mesél az íróval való baráti viszonyáról június 7-én, az Óbudai Társaskörben. Ugyanezen a napon Woody and the Swing címmel a Kozma Orsi Quartet és vendégük, Kern András repíti vissza a közönséget Woody Allan New Yorkjába az Uránia Nemzeti Filmszínházban, június 9-én pedig Szulák Andrea és a Budapest Ragtime Band ad közös koncertet a Budapest Jazz Cluban. Ott lép fel a zsidó kultúra legismertebb dalaiból válogatott előadásával a Jazzical Trio is június 10-én.
    

Ofra Haza énekesnő alakja köré két program is szerveződött idén: az Izraeli Kulturális Központban június 10-ig lehet megtekinteni a Galbi című kiállítást. Izrael 70 címmel Vajda Tamás fotókiállítását tekinthetik meg az érdeklődők hétfőtől a Mazel Tovban, csütörtökön pedig Rubint Ábrahám Péter Hullámvasút című önéletrajzi gyűjteményéből nyílik kiállítás az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
    

A prózai előadások sorát Anat Gov Jaj Istenem! című darabja nyitja csütörtökön Gryllus Dorka és Kálid Artúr főszereplésével a Hatszín Teátrumban, Ofra Haza - a Kelet Madonnája című produkció pedig Náray Erika és Klem Viktor előadásában idézi meg az énekesnő alakját június 2-án szintén a Hatszín Teátrumban. Június 5-én ugyanitt lesz látható a nőNyugat című előadás Bíró Kriszta, Für Anikó, Hámori Gabi, Kerekes Viktória, Lázár Kati szereplésével.
    

Szerdán Zoltán Gábor Orgia című művéből olvas fel Alföldi Róbert, Csáki Judit szerkesztésében a MOMkult színháztermében, Mácsai Pál színművész pedig Veiszer Alinda beszélgetőtársa lesz a Mazel Tovban június 4-én. Június 9-én Kalmár Tibor Jiddische Mamák című könyvbemutatóján vehetnek részt az érdeklődők, a Budapest Jazz Cluban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com