Kovács Zoltán: Veszprém kiváló helyszín lesz

Megkezdődött a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) nyílt napja csütörtökön az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállításon, Budapesten. A világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos, Magyarország kormányzati kommunikációért felelős államtitkára szerint Veszprém kiváló helyszín lesz a programsorozat megrendezésére.Veszprém kiváló helyszín lesz, hiszen olyan történelmi városról van szó, amelynek a történeti, kulturális és természeti adottságai túlmutatnak a méretén - hangsúlyozta Kovács Zoltán a nyílt nap köszöntő beszédében. Hozzátette: azon érdemes gondolkodni, hogy a természetjárás, a természeti adottságokat bemutató programokat hogyan kell és lehet részévé tenni a a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozatnak.    


Kitért arra is: a több mint 1500 programelemből álló világkiállítás átlépte az egymilliós látogatószámot, és csak a Hungexpo területére csütörtökön délig 15 ezer ember lépett be. Navracsics Tibor, az EKF program megvalósításáért felelős kormánybiztos elmondta: a világkiállítás jelszava, az "Egy a természettel", pontosan az az üzenet és világkép, amelyre szeretnék felépíteni az EKF-év koncepcióját is.     


Mint mondta, térben és fogalmilag is tágabb értelemben veszik a kultúrát, a közösségeket érintő hétköznapi kultúrától kezdve a professzionális kultúráig. Emellett nemcsak Veszprém városa, hanem egész Bakony és Balaton térsége részt vesz a 2023-as programsorozatban, így páratlan szépségű helyszínek adnak majd otthont az eseményeknek.     


Kiemelte: a koncepció számára fontos lehet a világkiállításon való részvétel, hiszen így bemutathatják, hogyan képzelik el a fenntarthatóságot, azt, hogy a kultúra hogyan járulhat hozzá az ökológiai szemlélethez, hogyan tudnak természetközelibb, természetközpontúbb világot építeni a jövőben egy olyan térségben, ahol a természetben élés a mindennapok része.     


Porga Gyula, Veszprém polgármestere felidézte: a pályázatnál az fogalmazódott meg bennük, hogy bevonják a környező régiót, megkeresik a Bakony és a Balaton térség önkormányzatait és civil szervezeteit, hogyan tudnak hozzájárulni a programhoz. Eddigi több mint 100 települési önkormányzattal vannak közvetlen szerződési viszonyban - tette hozzá.     


Mint mondta, a kultúrát sokkal nagyobb kitekintéssel közelítik meg, beleértve a gasztronómiát és a sportot is a művészetek mellett, valamint "evidencia a természeti csoda kiemelése és bemutatása Európának. Számos program ezt célozza" - mutatott rá.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com