Közös előadássorozatot indít gyerekeknek a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Bábozd Zöldre Egyesület

A Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Bábozd Zöldre Egyesület decemberben közös, gyerekeknek szóló programsorozat indít, amely a környezettudatos életmódra hívja fel a figyelmet.A szemléletformáló programsorozat célja, hogy az óvodás-kisiskolás, gyermekes családoknak zenei eszközökkel és a mesék tanulságával mutassák be a természet- és környezetvédelem már ebben a korban is megvalósítható elemeit, a klasszikus zene megismertetése mellett bábos mesékbe ágyazva, interaktív módon hívják fel a gyerekek figyelmét a környezeti harmónia megteremtésére - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.
    

Mint írják, A Pendüljünk egy húron! előadássorozat már címével is érzékelteti, hogy a zenekarnak, a társművészeteknek és a közönség soraiban ülő kicsiknek és nagyoknak is közös szerepük van játékban és tennivalóban egyaránt. A zöld életmód, a fenntartható közlekedés, az energiatudatosság és a hulladékgazdálkodás is helyet kap a mesékbe ágyazott, interaktív műsorokban.
   

Az első mese az Egy viharos nap címet kapta, bemutatójára december 17-én kerül sor az Óbudai Társaskörben. A közönség életkori sajátosságainak megfelelően berendezett nézőtérről a környezetvédő bábfigurák kalandjait kísérhetik figyelemmel, a klasszikus muzsika nemcsak hangulati hátteret teremt, hanem központi szerepet is játszik a történetvezetésben - olvasható a közleményben.
    

A közlemény felidézi, hogy a Bábozd Zöldre Egyesület a kreatív koncepció és a szemléletformálási program szakmai összeállításáért, illetve a bábprodukció előadásáért felelős, míg a Kamarazenekar a zeneművek kiválasztását, valamint a zenei részletek bemutatását biztosítja. A két szervezet közös célja, hogy a művészeti ágak összekapcsolásával a fenntarthatósággal kapcsolatos üzenetet gyereknyelvre is lefordítsák.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com