• -2 ℃ / 7 ℃

Közösségi tévék és rádiók műszaki fejlesztését segíti a Médiatanács

Többek között új kamerák és mikrofonok beszerzését finanszírozza 33,2 millió forinttal kilenc televízió és öt rádió számára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a közösségi médiaszolgáltatók technikai modernizációjára kiírt idei pályázaton - közölte a testület eheti ülésén született döntését pénteken az MTI-vel.NMHHA Magyar Média Mecenatúra program keretében, a közösségi médiaszolgáltatók műszaki fejlesztését célzó idei pályázat második fordulójában eredményesen szerepelt a budapesti Rákosmente TV, a Soltvadkerti TV, a sárvári Trió TV Dunántúl, a püspökladányi Kék-Kálló TV, a Szentes Televízió, a balatonfüredi Füred Televízió, a Szentgál Televízió, a pécsi Pannon TV és a Tatai Televízió.

A közösségi rádiók közül az Európa Rádió miskolci és sátoraljaújhelyi szolgáltatása, valamint a fővárosi Karc FM kapott támogatást; a kisközösségi adók közül a székesfehérvári Lánczos Kornél Gimnázium Táska Rádiója és a Balaton Rádió.

A pályázati eljárás folytatódik: a következő beadási határidő szeptember 15-e.A Médiatanács 2011 óta 229 alkalommal, összesen 615,8 millió forinttal támogatta a közösségi médiaszolgáltatókat annak érdekében, hogy színvonalas műszaki feltételek között készíthessék műsoraikat a nézők és a hallgatók számára.

A testület arról is döntött, hogy 1,5 millió forint támogatást nyújt a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Filmfesztivál díjazottjainak.
A Budaörsön 2016.október 19.és 22.között megrendezendő fesztiválon 500-500 ezer forintot ajánl fel a legígéretesebb magyar tehetségnek járó Macskássy Gyula-díj, a közönségszavazatok alapján a legnépszerűbb magyar film alkotójának járó George Pal-díj, valamint a gyermekközönség szavazatai alapján legnépszerűbb film magyar alkotójának járó Csermák Tibor-díj nyertesei számára.

A II.Magyar Speciális Független Filmszemle megosztott nagydíjához 500 ezer forinttal járul hozzá a Médiatanács.A rendezvényen egyrészt az értelmi fogyatékossággal élők, pszichés- és szenvedélybeteg alkotók, másrészt civil, független filmesek sérült emberek világát bemutató műveit láthatja majd a közönség október 26-27-én Budapesten az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtérben.

A testület eheti ülésén más döntések mellett több száz ezres bírságokat is megállapítottak a nézők médiajogi védelme érdekében korhatár-besorolási és reklámszabályok áthágása miatt, és a grémium sajtóreklám-felmérést is elfogadott.

Állampolgári bejelentés alapján lefolytatott eljárásában a Médiatanács összesen 600 ezer forint bírságot szabott ki az Origo Zrt.-re a Life Network csatornán vetített Meztelen szerelem című valóságshow négy áprilisi epizódjának túl enyhe korhatár-besorolása miatt.
A 12 éven aluliaknak nem ajánlott kategória helyett ugyanis a 16-os besorolást kellett volna alkalmazniuk a testület megítélése szerint.

A TV2 Aktív című műsorának egyik márciusi adásában egy közösségi autómegosztó szolgáltatás burkolt reklámját láthatták a nézők, emiatt a médiaszolgáltatót 600 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte a Médiatanács.

Az M1-en április 2-án és 3-án összesen öt esetben regisztrált reklámhangerő-túllépés miatt 300 ezer forint bírságot szabott ki a grémium a csatorna szolgáltatójára.Az RTL Klub Story Extra című műsorának négy áprilisi adásában a Story Magazinról közreadott, indokolatlanul hangsúlyos, valamint közvetlen felhívást tartalmazó termékmegjelenítés miatt összesen 250 ezer forint bírságot állapított meg a testület.

A Heti TV újság hatósági ellenőrzése alapján 50 ezer forint bírságot kell fizetnie a Central Médiacsoport Zrt.-nek, mert a műsorújságban a törvényi rendelkezések ellenére nem tüntette fel a korhatár-jelzéseket hét televíziócsatorna műsorai esetében.

A Lánchíd Rádió Száz pont Kettő szegedi adója idén májusban kevesebb magyar zenét, helyi közéleti és nemzetiségi műsort és több ismétlést tett közzé a szerződésében vállaltakhoz, illetve a törvényi előírásokhoz képest, ezért szolgáltatójának 175 ezer forint bírságot kell fizetnie.

A telkibányai Híd Rádió idén márciusban engedély nélkül vette át a veszprémi Mária Rádió Völgyhíd adását, a Médiatanács ennek nyomán összesen 30 ezer forint bírság megfizetését írta elő a Híd Rádió szolgáltatójának a jogsértő hálózatba kapcsolódás, a rádió állandó megnevezésétől való eltérés, valamint a szöveg, a helyi közélet és a hírműsorszámok arányára vonatkozó szerződéses vállalások elégtelen teljesítése miatt.

A Médiatanács döntött a Derecske 94,7 MHz helyi rádiós frekvencia és a budapesti kisközösségi rádiós pályázatára beadott ajánlat alaki érvényessége ügyében, továbbá elfogadta az Eger 101,3 MHz és a Paks 96,3 MHz helyi frekvenciák pályázati felhívásainak tervezeteit.

A Médiatanács elfogadta a társszabályozó szervezetek - a Magyarországi Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete, a Magyar Lapkiadók Egyesülete, az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) és a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete - idei első félévi beszámolóit.

Az ÖRT ismertette a Médiatanáccsal kötött szerződés alapján a sajtóreklámokban fellelhető pornográf és indokolatlan erőszak témájában elkészült felmérését, amelyből kiderül, hogy az április első felében 187 lapban közzétett több mint 1500 sajtóhirdetés közül egy sem tartalmazott erőszakra vagy pornográfiára utaló képet vagy szöveget, így a gyermekek védelmét célzó rendelkezések nem sérültek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...


Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel. Nem akartunk színé...

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Törőcsik Mari címmel csütörtökön kerül a boltokba Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyből a nemzet színészének pályáját és civil életét, személyiségét, gondolatait és emlékeit is megismerheti a közö...

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Az alkotói válságról, a szabadságkereséséről és az azzal járó bizonytalan életről szól Alain Guiraudie francia rendező Állva maradni című filmje, amit csütörtöktől vetítenek a magyar mozikban. A sz...

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

A legendás színész-szinkronszínész bizakodó szeptemberi interjúját láthatjuk, amikor azt mondta, hogy „Először a kardhal, aztán meg a remény hal meg.” Józsa Imre a színpadon 40 éven keresztül ját...

http://ujhazak.com