Veszprémben mutatják be a Mária főhadnagyot

Békéscsaba után a Veszprémi Petőfi Színházban mutatják be Huszka Jenő romantikus nagyoperettjét, a Mária főhadnagyot.Seregi Zoltán rendező, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában elmondta, hogy ezen a héten kezdődött a főpróbahét Veszprémben. A zenés darabnak, amit márciusban mutattak be a Békéscsabai Jókai Színházban, október 4-én tartják a premierjét a Veszprémi Petőfi Színházban.

    
Az operettet a Békéscsabai Jókai Színház, a Budapesti Operettszínház, a Magyar Zenés Színház és a Veszprémi Petőfi Színház koprodukciójában állították színpadra. Az együttműködés érdekessége, hogy minden színház a saját társulatával viszi színpadra az előadást - tette hozzá. A rendező elmondta, hogy a közönség ezúttal is egy klasszikus, hagyományos operettet láthat a színpadon.
    

Seregi Zoltán szerint a romantikus, happy enddel végződő darab különlegessége, hogy bár olyan, mint egy mese, igaz történeten alapul. Huszka Jenő romantikus nagyoperettje 1848-ban Bécsben kezdődik: a magyar érzelmű Máriát rokonai egy osztrák arisztokratához készülnek férjhez adni. Amikor kitör a forradalom, a szíve hazahúzza Máriát és nemzetőr egyenruhát öltve beáll a szabadságharc katonái közé. Férfinak öltözve hőstetteket visz véghez és parancsnok lesz.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com