L. Simon László: minden megyei hatókörű múzeumban lesznek országos jelentőségű kiállítások

A kormány célja, hogy minden egyes megyei hatókörű múzeumban legyenek olyan kiállítások, amelyekért érdemes ellátogatni oda az ország minden részéből – hangsúlyozta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a Seuso-kincsek székesfehérvári kiállításáról rendezett keddi sajtótájékoztatón.

L. Simon László elmondta, hogy a Seuso-kincsek székesfehérvári kiállítása egyben egy szimbolikus ügy betetőzése, hiszen múzeumi rendszer átalakításával az intézmények fenntartása visszakerült a településekhez, így a szellemi értelemben vett "decentralizációnak" meg kell jelennie a tárlatokban is. A Seuso-kincsek Szabadbattyán mellett kerültek elő, vagyis a fellelési helyhez közeli megyei hatókörű múzeumban lesznek láthatók október 4-től - emlékeztetett az államtitkár, hozzátéve, hogy a község határában feltárt palota és az abban talált ezüstleletek is igazolják a kincs szabadbattyáni származását, ezért jogos igény volt a városvezetés részéről a székesfehérvári bemutatás.

Sétáló szerlmesek a Nemzeti Múzeum környékén Sétáló szerlmesek a Nemzeti Múzeum környékén

L. Simon László kiemelte: a Seuso-kincsek nem maradnak örökre Székesfehérváron, viszont más vidéki múzeumban sem lesznek kiállítva, ezért egyedi lehetőség nyílik a tárlat megtekintésére. Közölte, hogy a kincsek január közepén visszakerülnek a Magyar Nemzeti Múzeumba, ahol további tudományos vizsgálatoknak vetik őket alá.
Az államtitkár szerint több székesfehérvári helyszín került szóba, de a Szent István Király Múzeum a legalkalmasabb a kincsek fogadására. Felajánlotta közbenjárását a jelenlévő Cser-Palkovics András polgármesternek, hogy a januárban záruló Seuso-tárlat után, a szintén akkor befejeződő Zsolnay-kiállítás a budai Várból Székesfehérvárra kerüljön.
L. Simon László megjegyezte: a megyeszékhely az elmúlt években visszakerült a kulturális élet központjai közé, „igazi kultúrváros lett” a megjelenés, a nézőszám és a szakmai szempontok alapján is. Hozzátette, hogy a most zajló Székesfehérvári Királyi Napokon túl pezseg a színházi élet, köztéri alkotásokkal gazdagodik a város: pénteken Kövér László, az Országgyűlés elnöke avatja fel Kornis Gyula egykori kultúrpolitikus szobrát, a püspöki palota előtt pedig Ybl Miklós egész alakos szobrának avatására is sor kerül idén.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester „történelmileg is fontos” kiállításnak nevezte a Seuso-kincsek tárlatát. Jelezte, hogy a kincsek fogadásának előkészületei megkezdődtek, nem lesz akadálya az október 4-i megnyitásnak. Hozzátette: a város mintegy 40 millió forintot költ a múzeumépület fejlesztésére. A nemrégiben átadott múzeumi díszudvarról lesz megközelíthető a díszterem egy új bejáraton át. Minden műszaki és biztonságtechnikai előírásnak meg fog felelni a létesítmény, így a jövőben egyéb, nagy értékű kiállítások megrendezésére is alkalmassá teszik – mondta a polgármester.
forrás:MTI

Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com