László Mihályról, a bukovinai székelyek írójáról jelent meg könyv Bonyhádon

A bukovinai székelyek életét bemutató író, országgyűlési képviselő, tanár László Mihály (1849-1932) életútjáról szóló könyv jelent meg Bonyhádon. A kötetet kedden mutatják be a Völgységi Múzeumban.Völgységi MúzeumA 19. század irodalmi és politikai közéletében tevékeny személyiséggel először foglalkozik önálló kötet. A szerző, Szőts Zoltán, a múzeum igazgatója kétéves, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával végzett kutatómunkáját foglalta össze a 356 oldalas könyvben.

László Mihály 1849. augusztus 26-án a bukovinai Istensegítsen csíki székely és felvidéki magyar vegyes házasságból született, fiatalon egyike volt azoknak, akit a Szent István Társulat költségén Magyarországon taníttattak. 1869-ben, még joghallgatóként jelent meg első elbeszélése, később írásaiban sokat foglalkozott a bukovinai népélettel.

Cikkeinek hatására a magyar kormány 1875-ben hazaküldte a székelyek viszonyainak tanulmányozására, amelyről könyvet írt Keleti testvéreink címmel. A könyv nyomán telepítettek haza 1883-ban 5000 székelyt az Al-Dunához.
1887-ben az Udvarhely megyei város, Oláhfalu országgyűlési képviselője lett, 1892-ben Székelyudvarhely mandátumát nyerte el, 1896-ban ugyanezen város nemzeti párti programmal választotta meg.

Rövid megszakítással 1918-ig volt országgyűlési képviselő, közben irányítója volt az Országos Köznevelési Egyesület Középtanodájának is. "Irodalmi munkásságának eredménye volt a székelyek Al-Duna mellé telepítése, amelynek gondolatát ő tartotta életben a magyar közvéleményben.

A csángó bizottság, amelynek titkára volt, kezdeményezte az erdélyi telepek létrehozását is. A távlati cél az lett volna, hogy a moldvai csángókat is hazatelepítsék, de ez nem valósult meg" - mondta a szerző az MTI-nek. Tevékenysége az akkori nemzetpolitikai törekvések fő áramában volt, ami azt jelentette, hogy a magyarságot tömöríteni kell a soknemzetiségűvé vált országban - tette hozzá, megjegyezve: a sors fintora, hogy a történelmi Magyarország összeroppanása után az új telepek a határokon kívülre kerültek.

A László Mihály életútja című, ötszáz példányban megjelent könyvet 42 fotó, 10 színes kép, 6 dokumentum illusztrálja, utóbbiak közt - a mentoraként tisztelt - Jókai Mórhoz írt, eddig nem publikált levele. A szerző tizenegy művének bibliográfiáját is közli.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com