Lezárult a Budapest Nagyregény történetgyűjtő kampánya

Lezárult a főváros 150. születésnapjára készülő Budapest Nagyregény civil történetgyűjtése, amelyben több százan vettek részt.A fővárosiak lakóhelyükhöz köthető családi, személyes történetekkel, helyi legendáriummal gazdagították a felhívással párhuzamosan zajló nagyszabású kutatómunkát. A beérkezett anyagok feldolgozásával a kerületi fejezetek elkészítésére felkért 23 kortárs író már el is kezdte a Budapest Nagyregény előkészítését - közölte a Budapest Brand kedden az MTI-vel.
    

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a Budapest Nagyregény közösségi alkotás eredményeként, egy 23 fejezetből álló könyvként fog megjelenni ősszel. A projekt célja, hogy a főváros elmúlt 150 évét történeteken, kerületi legendákon keresztül, a város lakóinak bevonásával gyűjtse össze, mesélje el és jelenítse meg. A Budapest Nagyregény fejezeteinek elkészítésén Bartók Imre, Cserna-Szabó András, Dragomán György, Dunajcsik Mátyás, Fehér Renátó, Grecsó Krisztián, Háy János, Karafiáth Orsolya, Kemény István, Kemény Zsófi, Kiss Noémi, Krusovszky Dénes, Mán-Várhegyi Réka, Nagy Gabriella, Németh Gábor, Simon Márton, Szabó T. Anna, Szécsi Noémi, Szvoren Edina, Tompa Andrea, Tóth Krisztina, Vámos Miklós és Závada Péter dolgozik Tasnádi István dramaturgi iránymutatása mellett.
    

A beérkezett történeteket és a helytörténeti kutatást ihletforrásként használják az írók, de azok a történetek sem vesznek el, amelyek nem kerülnek felhasználásra a novemberben megjelenő kötetben. A könyv megjelenését összművészeti történetgyűjtő rendezvények előzik meg a kerületekben 2023 májusában, jövőre pedig társművészeti feldolgozások formájában elevenednek meg a könyv fejezetei és a kutatómunka során beérkezett legjobb sztorik is.
    

A közlemény szerint a projekt a Könyvfőváros program keretében, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárral együttműködésben, a Kreatív Európa Alap támogatásával valósul meg. A Budapest Nagyregénnyel eseményeken, online felületeken és egyéb kiadványokban is találkozhat a nagyközönség.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com