Madarász Ivánt negyedszer választották az Artisjus elnökének

Újabb két évre Madarász Iván komolyzeneszerzőt választotta elnökévé az Artisjus keddi budapesti tisztújító ülésén."Negyedik elnöki ciklusomban arra törekszem, hogy a felhasználók minél szélesebb körével tudjuk megismertetni a szerzői jogi egyesületnek a jogdíjak beszedésén túli, a zeneipart segítő szervező, oktató tevékenységét. Ezután is legfőbb feladatomnak a közös szerzői érdekek műfaji különbségektől független, hatékony képviseletét tartom" - idézte az Artisjus MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye Madarász Ivánt.

    
Az 1949-ben született alkotó számos elismerés (többek között Kossuth-díj, Erkel Ferenc-díj, Bartók-Pásztory-díj) birtokosa, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki. 1980 óta állandó oktató a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol 2002 óta egyetemi tanári rangban a zenetudományi és -elméleti tanszéken tanít. Az Artisjus vezetőségében végzett munka mellett a Magyar Zeneszerzők Egyesületének alapító és elnökségi tagja, valamint több zenei alapítvány kurátora.
   

Az Artisjus szerzőkből és zeneműkiadókból álló vezetői testülete, az úgynevezett Küldöttgyűlés többi tagját szintén a január 7-i ülésen választották meg. Bekerült a grémiumba Czutor Zoltán, Németh Alajos, Szabó Áron, Tabár István (könnyűzene), Bánkövi Gyula, Hollós Máté, Tihanyi László (komolyzene), Szkárosi Endre (irodalom), valamint a Universal Music Publishing EMB (zeneműkiadó, képviseli Mózes-Szitha Tünde).
    

Az Artisjus egyesület és jogelődjei eddigi elnökei: Herzfeld Viktor (1907-1918), Hubay Jenő (1918-1919), Huszka Jenő (1919-1944), Sándor Jenő (1944), Heltai Jenő (1945-1952), Kadosa Pál (1953-1956; 1958-1983), Bölöny György (1956-1958), Petrovics Emil (1983-1987; 1991-1999), Lendvay Kamilló (1987-1991), Bródy János (1999-2012), Victor Máté (2012-2014), Madarász Iván (2014-től).


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com