Mátrai Művészeti Napok: erdő és zene összefonódása a fenntarthatóságért

Erdei helyszíneken tartott komoly- és népzenei koncertekkel, gyerekprogramokkal és más kulturális-környezettudatossági rendezvényekkel várja vendégeit június 28. és július 6. között a Mátrai Művészeti Napok programsorozata - hangzott el kedden a rendhagyó fesztiválról szóló budapesti sajtótájékoztatón.

"Nem tömegrendezvényről van szó, itt még több a fa, mint az ember" - fogalmazott Szabó Lajos erdész, főszervező az idén 11. alkalommal megrendezett, ingyenes programsorozatról. Mint mondta, a fesztivál célja, hogy az erdő és a művészet erejével környezettudatos, fenntartható életre sarkallja az embereket. "Az erdő nemcsak rendezvényhelyszín, hanem az élmények, a tudás, a művészet táptalaja. Nemcsak megújuló természeti erőforrás, hanem testi-lelki feltöltődésünk forrása is" - mondta.

erdőközépA Muzsikál az erdő mottójú fesztivál 9 napján és 9 helyszínén fellép mások mellett Lajkó Félix, Szokolay Dongó Balázs, Palya Bea, Illényi Katica, a Muzsikás Együttes és az Egri Szimfonikus Zenekar. A koncertek mellett vezetett erdei séták, kerékpáros, lovas és bakancsos túrák, ismeretterjesztő előadások, képzőművészeti kiállítások, gyermekprogramok, helyi termékek bemutatója, falusi vendéglátás és fenntartható gazdálkodás műhely várja a vendégeket.

Szabó Lajos az újdonságok között említette, hogy idén három pályázatot is hirdettek a fesztiválhoz kapcsolódóan: a képzőművészeti pályázat zsűrijének elnöke Józsa Judit kerámiaszobrász, a fotópályázat zsűrielnöke Haris László fotóművész, míg az irodalmi pályázatra beérkezett több mint 500 prózaművet és verset a Mátrai Művészeti Napok régi támogatója, Jókai Anna vezetésével értékelik.

A fesztivál eddigi helyszíneinek sorába - Kozárd, Galyatető, Ipolytarnóc, Kékestető, Gyöngyöstarján, Szurdokpüspöki, Pásztó-Mátrakeresztes és Tar-Fenyvespuszta - idén az ágasvári turistaház is csatlakozik. A koncertek helyszínére egy-két órás, vezetett erdei sétákon lehet eljutni, melyek hidat képeznek a túlhajszolt mindennapok és az erdei helyszín nyugalma között.

Szabó Lajos szerint a Mátrai Művészeti Napokat sokan egyfajta mozgalomként kezdték el emlegetni. Tavaly Kecskeméten tartották az első Mátrán kívüli rendezvényüket, és idén is szeretnék folytatni az országjárást: még nyáron visszatérnek a hírös városba, ősszel pedig Székesfehérváron debütálnak - hangoztatta. A sajtótájékoztatón felszólalt Szabó Sipos Máté, az Operaház karigazgatója is, aki a fesztiválon az Egri Szimfonikusokat fogja vezényelni a Kozárd-közeli andezitbányában. "Ez a fesztivál, amelynek talán egész Európában nincsen párja, visszavisz minket az eredethez, ahol a művészet csírái keletkezhettek" - mondta. Lomniczi Gergely, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára a fesztivált az egyesület kiemelt rendezvényeként méltatta. Kiemelte, hogy az ágasvári turistaház bevonása hozzájárulhat az erdei turizmus fejlődéséhez.
forrás:MTI

Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com