Meghalt Bara Margit Kossuth-díjas színésznő

Életének 89. évében, hosszan tartó súlyos betegség után keddre virradó hajnalban elhunyt Bara Margit Kossuth- és Balázs Béla-díjas színésznő, az 1950-1960-as évek egyik legnagyobb magyar filmcsillaga - erősítette meg a család a 24.hu értesülését az MTI-nek.

Halálával pótolhatatlan veszteség érte a színészvilágot és a magyar kultúrát - olvasható Tarlós István, Budapest főpolgármestere MTI-hez eljutatott közleményében, amely szerint a kiemelkedő színészi teljesítményéért és példamutató erkölcsi helytállásáért 2012-ben Budapest díszpolgára címmel kitüntetett művészt a Fővárosi Önkormányzat saját halottjának tekinti.

szegeny_gazdagok

Bara Margit 1928-ban született Kolozsváron, kétnyelvű család gyermekeként, apja bőrgyári munkás, édesanyja gyergyóremetei tősgyökeres székely volt. Középiskolás korában statisztának jelentkezett a Kolozsvári Magyar Színházba, ahol 1945-től tíz éven át játszott, miközben egy évet elvégzett a Színművészeti Akadémián.

Kolozsvárott ismerte meg első férjét, Halász Gézát is, aki államközi szerződéssel játszott ott. Vele települt át Magyarországra 1955-ben. Az ismeretlen színésznőt már érkezése napján próbafelvételre hívták, Ranódy László neki adta a Szakadék női főszerepét, a filmben kitűnően érvényesült dekoratív szépsége.

Az ezt követő bő egy évtized alatt huszonhat filmben játszott, többnyire főszerepet. Az országos népszerűséget második filmje, a Bakaruhában hozta meg számára, amelyben Darvas Iván partnereként játszhatott. Tragikus női sorsokat jelenített meg további számos nagysikerű filmben is (Ház a sziklák alatt, Szegény gazdagok, Hideg napok).

1955-től a Petőfi Színház társulatában lépett fel. Kiváló szerepeket kapott, miközben házassága Halász Géza öngyilkosságával tragikus véget ért. 1957-ben átkerült a Nemzeti Színházba, ahol rövidesen eljátszhatta talán legnagyobb színpadi sikerét, Lisát az Élő holttest című Tolsztoj-Piscator darabban.

A csúcson volt, amikor 1964-ben nevét belekeverték a zavaros Onódy-ügybe: az egész városban elterjedt a vadászházakban lezajlott vad orgiákról szóló pletyka, s a botrányban "rá osztották" a női főszerepet. Az utcán utána kiabáltak, obszcén telefonokat, gyalázkodó névtelen leveleket kapott.

Hiába próbált védekezni a rágalmak ellen, a Nemzeti Színházból az utcára tették, a kollégák, barátok elfordultak tőle, pályafutása harminchat évesen derékba tört. 1966-ban ugyan szerződtette a József Attila Színház, de alkatához nem illő szerepeket osztottak rá, a kritikája is lesújtó volt. Utolsó hazai filmszerepét 1969-ben játszotta az Imposztorokban.

Ebben a légkörben megváltással ért fel számára, amikor második férjével, az olimpiai bajnok vízilabdázó, ekkor már edzőként dolgozó Gyarmati Dezsővel és kislányukkal, Eszterrel 1970-ben Kolumbiába utazhatott, ahol Gyarmati a válogatottat irányította.

Hazatérésük után Bara Margit a Német Demokratikus Köztársaságban kapott még egy filmszerepet (a filmet itthon be sem mutatták), a színpadtól 1978-ban vonult végleg vissza. Bár később több szerepajánlattal is megkeresték, egyiket sem érezte visszautasíthatatlannak, inkább a családjának élt. Unokája, Szilágyi Liliána ifjúsági olimpiai és Európa-bajnok úszó.

Művészetét 1967-ben Balázs Béla-díjjal ismerték el, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át. 2002-ben megkapta a Kossuth-díjat is, amelyet kimagaslóan tehetséges színészi és filmművészi tevékenységéért, felejthetetlen, mélyen átélt és érzékenységtől sugárzó szerepformálásaiért, művészi életútjáért ítéltek oda neki. 2011-ben, a 42. Magyar Filmszemlén életműdíjjal tüntették ki a 2005 óta nagybeteg művésznőt.

MTI

Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com