Megkezdődik a székesfehérvári múzeum felújításának előkészítése

Megkezdődik a székesfehérvári Szent István Király Múzeum felújításának előkészítése, amelyre a magyar kormány mintegy 400 millió forint támogatást biztosít - jelentette be Vargha Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő, az Árpád-ház program miniszter biztosa a város polgármesterével közös, keddi sajtótájékoztatóján.Vargha Tamás elmondta, hogy az engedélyes és kiviteli tervek elkészítésére a Belügyminisztériumon keresztül ad forrást a kormány a városnak. Ezzel megkezdődik a múzeum Fő utcai épületének teljes rekonstrukciója, amely így alkalmas lesz a "Királyok és szentek. Az Árpádok kora" című nagyszabású kiállítás befogadására - tette hozzá.

    
Emlékeztetett arra, hogy a kormánynak határozott célja és szándéka az Árpád-házi királyok örökségét és életművét elhelyezni mind a magyar, mind az európai közgondolkodásban és emlékezetben. Úgy vélte, erre méltó helyszín Székesfehérvár, hiszen az Árpádok több száz éves uralkodása szorosan összekapcsolódott a várossal.
    

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester szerint "kifejezetten világszínvonalú, Európát is megszólítani képes tárlat" lesz a 2020-ban megnyíló kiállítás. Jelezte, hogy az épület csak a felújítást követően lesz alkalmas egy ilyen értékes kiállítás bemutatására, majd később a 2022-es Aranybulla-emlékév és a 2038-as Szent István-emlékév programjainak lebonyolítására.
   

A városvezető megemlítette, hogy a támogatás a tervezési munkálatokon túl tartalmazza azt a 98 millió forintot is, amelyből a következő években a nemzeti emlékhely és a múzeum bizonyos raktározási feladatait oldják meg. Kulcsár Mihály múzeumigazgató törvényszerűnek nevezte, hogy Székesfehérváron rendezik meg a kiállítást, hiszen mindig is a város szimbolizálta az Árpád-dinasztia nagyságát, erejét a középkorban.


Mint mondta, a fejlesztés során lényegesen nagyobb kiállítóteret alakítanak ki, és évtizedes adósságot törleszthetnek a várostörténeti állandó kiállítás létrehozásával. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkársága március 20-án közölte az MTI-vel, hogy a kormány 1,2 milliárd forinttal támogatja az Árpád-ház program első ütemében megvalósuló tudományos-szakmai alprogramokat, emellett további 400 millióval a székesfehérvári Szent István Király Múzeum rekonstrukciójának előkészítését.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com