Megkoszorúzták Bartók Béla síremlékét Budapesten

Megkoszorúzták Bartók Béla síremlékét a zeneszerző születésének 135.évfordulóján, a Bartók-év részeként pénteken Budapesten Farkasréti temetőben.bartókBartók Béla (1881-1945) síremlékénél koszorút helyezett el mások mellett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki az ünnepség után az MTI-nek elmondta: több mint 1 milliárd forintot áldoz a Bartók-évre a kormány.
Ebből megkezdődhetett Bartók Béla műveinek összkiadása, amelynek első kötete már megjelent, de várhatóan mintegy 20 évig tart majd a kötetenkénti megjelentetés.Az örökség ápolása szempontjából lényeges pont a dokumentálás, a pontosság - emelte ki.

"Nem a magyarok teszik ismertté Bartókot, hanem Bartók teszi ismertté a magyarokat a világ számos pontján" - hangsúlyozta a tárcavezető, hozzátéve: fontos, hogy mi jelenjünk meg olyan Bartók-interpretációval, a Bartók-örökség olyan szintű ápolásával, ami mérce, bárhol a világon játsszák is Bartók műveit.

Balog Zoltán hozzátette: nagyon fontos, hogy megerősítsük a Bartók-örökség ápolását, hiszen tavaly volt a zeneszerző halálának 70.évfordulója volt és idén január elsejével lejárt a Bartók-életmű védettsége, a szerzői jogok elkerültek az örökösöktől.

A Bartók-évhez tartozik, de átnyúlik 2017-re a Bartókról elnevezett zenei verseny megvalósítása, amelyen a világ legjobbjai mérik majd össze tudásukat különböző műfajokban.Balog Zoltán hangsúlyozta, hogy a verseny elindításával brandet szeretnének építeni és ennek is jelentős költségei vannak.

A Zeneakadémia a Bartók-örökség ápolásának nagyon jó gazdája tud lenni - fűzte hozzá.A miniszter emellett kitért arra is, hogy nemcsak a nagy kulturális intézményekben, hanem az iskolákban is komoly Bartók-programok lesznek szerte az országban.

A síremléknél koszorút helyezett el mások mellett Vásárhelyi Gábor, Bartók Béla jogutódja feleségével; Kodály Zoltánné Péczely Sarolta; Richter Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet igazgatója és Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...


Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel. Nem akartunk színé...

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Törőcsik Mari címmel csütörtökön kerül a boltokba Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyből a nemzet színészének pályáját és civil életét, személyiségét, gondolatait és emlékeit is megismerheti a közö...

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Az alkotói válságról, a szabadságkereséséről és az azzal járó bizonytalan életről szól Alain Guiraudie francia rendező Állva maradni című filmje, amit csütörtöktől vetítenek a magyar mozikban. A sz...

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

A legendás színész-szinkronszínész bizakodó szeptemberi interjúját láthatjuk, amikor azt mondta, hogy „Először a kardhal, aztán meg a remény hal meg.” Józsa Imre a színpadon 40 éven keresztül ját...

http://ujhazak.com