Megnyílt a Ceredi Nemzetközi Művésztelep kiállítása Salgótarjánban

Az idén húszéves Ceredi Nemzetközi Művésztelep gyűjteményéből válogat az a kiállítás, amely szombaton nyílt meg Salgótarjánban, a Dornyay Béla Múzeumban; az október végéig látogatható tárlaton 12 ország művészeinek 170 alkotását nézhetik meg az érdeklődők.Ceredi Nemzetközi MűvésztelepFodor Miklós, a múzeum megbízott igazgatója a megnyitón felidézte, az 1996-ban létrehozott művésztelep célja az volt, hogy meghatározó tényezővé váljon a magyar és a nemzetközi képzőművészeti életben. Ezt sikerült elérni - tette hozzá.

Jerger Krisztina művészettörténész kiemelte, hogy a látogatók a kortárs művészet szinte minden műfajával találkozhatnak a tárlaton: táblaképpel, applikációkkal, falikárpitokkal, nyomatokkal, litográfiával, egyedi rajzzal, installációval.

A művészettörténész felidézte, hogy húsz évvel ezelőtt három lelkes ember - az azóta Salgótarján Pro Arte díjával is kitüntetett Kun Cecília, Fürjesi Csaba és Sánta László - elhatározta, hogy művésztelepet hoz létre, és nagyon sok rangos alkotót hívtak meg azóta a kis Nógrád megyei faluba, Ceredre. Szerinte heroikus munkát jelentett és jelent a telep megszervezése, működtetése, életben tartása.

A művésztelep vezetői folyamatosan komoly intellektuális kihívás elé állították az alkotókat azzal, hogy olyan témákat választottak, amelyek a ceredi kis közösség hétköznapi életét dolgozták fel. Dolgoztak helyben készített vásznakra, tisztaszobákban, régi fényképek, régi falusi eszközök felhasználásával.

Az utóbbi években a kert, illetve a "hiánygeneráció", a lakosságszám csökkenése volt a tematika - emlékeztetett Jerger Krisztina, aki szerint az itt végzett munka egyedülálló, nincs Magyarországon másik ilyen művésztelep.
Fekete Zsolt (MSZP), Salgótarján alpolgármestere a tárlatot méltatva arról beszélt, hogy a város a kezdettől fogva támogatja a Ceredi Művésztelepet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Stephen King történetei, amiket soha nem olvashatunk el

Stephen King történetei, amiket soha nem olvashatunk el

A híres horror-író regényei között akad, amelyik rejtélyesen eltűnt, míg egy másikat tizenkét kiadó utasított el, de olyan sztori is akad, amit maga King zárt be a fiókjába.

Ezt mindenkinek tudnia kell, akinek ma telefon van a kezében!

Ezt mindenkinek tudnia kell, akinek ma telefon van a kezében!

Biztosan hallottál már erről,akár a suliban is. Emlékszel is rá?

Meghalt Carrie Fisher, a legendás Leia hercegnő

Meghalt Carrie Fisher, a legendás Leia hercegnő

A Csillagok háborúja legendás színésznője 60 éves korában hunyt el.

Meghalt George Michael

Meghalt George Michael

A rendőrség kizárta az idegenkezűség gyanúját.

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...


A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...

http://ujhazak.com