Megnyílt Miskolcon a Seuso-kincseket bemutató tárlat

Eddig országszerte 93 ezren látták a késő római császárkor egyik legjelentősebb ezüstkincs-leletét, a Seuso-kincset, amelyet keddtől Miskolcon, a Herman Ottó Múzeumban is megtekinthet a közönség - mondta el a vándorkiállítás megnyitóján az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkáraRétvári Bence kiemelte: a Seuso-kincs Magyarország egyik legértékesebb műkincsegyüttese. Hozzátette: a kormány számára mindig fontos volt, hogy a Kárpát-medence nagy történelmi ereklyéit minél több embernek bemutassák, ezért is állítják ki a Seuso-kincset hat városban.

    
Az államtitkár megjegyezte, hogy Miskolcon várhatóan százezerre vagy ennél is magasabbra emelkedik a műkincsegyüttest megtekintők száma. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a borsodi megyeszékhely értékteremtő és befogadó szerepének újabb bizonyítékát látja a mostani kiállításban. Hozzátette: nem véletlen, hogy a Seuso-kincset Miskolcon is láthatja a közönség, a város nem egyszer bizonyította már számos rendezvényével - a filmfesztivállal, az operafesztivállal -, hogy egy ilyen tárlatra is alkalmas.
    

A tárlat Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Kaposvár és Kecskemét után érkezett Miskolcra, a hatodik helyszín Nyíregyháza lesz. A Seuso-kincs darabjai március 18-ig tekinthetők meg Miskolcon. A múzeum az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a jegyek 85 százaléka elővételben elkelt, az előre meghirdetett időpontok beteltek. Azoknak sem kell azonban lemondaniuk a műkincsek megtekintéséről, akik nem tudtak előre helyet foglalni, ugyanis a helyszínen is lehet belépőt venni, ám előfordulhat, hogy az alkalmi látogatóknak egy kicsit többet kell várniuk.
   

A különleges értékű kincslelet minden településen kiegészül az adott múzeumhoz, területhez kapcsolódó műtárgyakkal. Miskolcon a régióban (Borsodszirákon, Ároktőn, Tiszakarádon) talált, főként temetkezési helyekről előkerült arany és bronz ékszereket állítanak ki, amelyek a Krisztus utáni 1-4. századból származnak. A látogatók megcsodálhatják majd az ukrajnai Breszt mellett felfedezett, 2-4. századi nyakláncot, amelyet aranyérmékből fűztek össze, valamint a Miskolcon talált dénárleleteket is.
    

A Seuso-kincs a római császárkor késői szakaszából származó kincslelet. Nevét a vadász- vagy Seuso-tál feliratán megnevezett tulajdonosáról, Seusóról kapta. Darabjai egy ünnepi lakomakészlet jellegzetes tartozékai, köztük tisztálkodáshoz és szépítkezéshez használt edényekkel. Tulajdonosa - feltehetően egy háborús konfliktus elől menekülve - a 4. század utolsó évtizedeiben vagy az 5. század elején rejthette el.
    

A ma ismert együttes tizennégy nagyméretű ezüstedényből és egy rézüstből áll, amelyben az ezüstedényeket elrejtették. A Seuso-kincset az 1970-es években találták meg a Balatonhoz közeli Kőszárhegy környékén, majd illegális körülmények között jutott ki az országból. A magyar kormány a Seuso-kincs első hét darabját 2014-ben, a második felét tavaly nyáron szerezte vissza.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com