Mégsem nyit Barcelonában új részleget a szentpétervári Ermitázs Múzeum

Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: Még sem nyit Barcelonában új részleget a szentpétervári Ermitázs Múzeum, mivel a beruházáshoz nem sikerült megszerezni az önkormányzat támogatását.Az intézmény a Barceloneta negyed tengerpartján egy 15 ezer négyzetméteres, modern épületben kapott volna helyet, amelynek megvalósítására Ito Tojo Pritzker-díjas japán építészt nyerték meg a beruházók.
    

Noha a területet tulajdonosa, a barcelonai kikötői hatóság engedélyezte a múzeum felépítését, a város önkormányzata nem támogatta az elképzelést, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy a kijelölt zónát már most is túlterheli a turizmus és egy újabb nagyszabású projekt tovább fokozná a közlekedési problémákat. A beruházó svájci-luxemburgi Varia befektetési alap és Barcelona Kulturális Fejlesztése nevű vállalkozás bíróságon próbálja visszaszerezni az eddig elköltött több mint 50 millió eurót, amellett kártérítésre is igényt tart.


Mivel a per akár nyolc évig is elhúzódhat, úgy döntöttek: lemondanak az Ermitázs barcelonai részlegéről. Az El País című napilap szerint a tervek megvalósítására most új európai helyszínt keresnek, szóba került Madrid és Lisszabon is. A több mint 250 éves szentpétervári Ermitázs Múzeumnak Amszterdamban és Moszkvában működik már fiókintézménye.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com