Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál

10. alkalommal rendezik meg a miskolci filmfesztivált, a Jameson CineFestet szeptember 12. és 22. között.

cinefest logo(1)A korábbi évek sajtóvisszhangja egyértelműen pozitív volt. Miskolc városa is sokat köszönhet a filmfesztiválnak - hangzott el. Túlnőtt a szakmai programokon, igazi filmünneppé, fesztivállá vált, s külföldön is számon tartják.

Az új filmeken kívül filmtörténeti programok koncertek, és a fő szponzor kiváló whiskyje várja az érdeklődőket. Minden program ingyenes.

Az idei programsorozat a "Don Jon" című film vetítésével veszi kezdetét. Joseph Gordon-Lewitt nemcsak a főszereplő, hanem rendezőként most debütál. A két vezető színésznőnek azonban nincs szüksége bemutatásra: Julianne Moore és Scarlett Johansson játéka bizonyára ezúttal is élvezetes. A film közép-európai premierje is egyúttal a bemutató, a hazai mozik október 3-ától fogják vetíteni.

Még egy premier! Az "Iron Sky" rendezői változata itt látható a világon először. Timo Vourensola jövőben játszódó filmje 7,5 milliós költségvetéséből egy milliót a rajongók adtak össze a film honlapján.

A nagyjátékfilmek programját a változatosság jellemzi. Lesz holland, szingapúri, horvát, lengyel, szerb, osztrák, francia, brit, amerikai, olasz, német film. Robert Redford szerepel J.C. Chandor "Minden odavan" (All Is Lost) című, 2013-as alkotásában. A hazai filmek közül néhány csak a miskolci fesztiválon láthat a nagyérdemű.

Az idei életmű díjat az Oscar-díjas Szabó Istvánnak ítélték oda. Tiszteletére műsorra tűzték a "Mephistot", a "Redl ezredest" és a "Hanussent". A díjátadót közönségtalálkozó követi majd.
A brit mozi egyik kiemelkedő egyénisége volt a miskolci születésű Pressburger Imre, avagy Emeric Pressburger. Michael Powell-lel számos sikeres filmet írtak, gyártottak és rendeztek, olyanokat, mint a "Blimp ezredes", a "Hoffmann meséi" és a "Diadalmas szerelem". Ez utóbbi vetítése után Ian Christie filmtörténésszel Takács Ferenc fog beszélgetni.

Szabó István Szabó István

Az idei Cannes-i Filmfesztivál nagydíjas és sokat vitatott filmjét, az "Adele életét" is láthatja a közönség. Rendezőjét Abdellatif Kechichet retrospektívvel köszönti a miskolci fesztivál. A másik cannes-i esélyes film, a Nebraska is bemutatásra kerül.

A játékfilmeken kívül kisjátékfilmek, animációs- és dokumentumfilmek is szerepelnek a műsornaptárban.

A filmeken kívül zenei programokról is gondoskodtak a rendezők. Ugyancsak ingyen lehet hallgatni a Paddy and the Rats, a Heaven Street Seven, a PUF, a Mocsok 1 Kölykök, Odett, a Kerekes Band, a Compact Disco, a Magashegyi Underground, a Neo és a Vad Fruttik koncertjeit.

www.cinefest.hu

Hozzászólások

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

http://ujhazak.com