Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház.

Átrium Film-Színház

Molnár Ferenc 1929-es vígjátéka a társadalmi konvenciók színét és fonákját bemutató, elgondolkodtató darab - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

A darab története Norrison bankigazgató és a gondjaira bízott Lydia, fontos üzleti partnerének lánya körül forog. Lydia Norrison tudtán kívül férjhez ment egy szegény emberhez, amit csak akkor árul el neki, amikor a szülők már útban vannak a lányukhoz. A bankárnak mindössze egy órája van arra, hogy a "szegény, kopottas" taxisofőrt rangos, méltó vejjé változtassa.

Molnár Ferenc egyfelvonásosának főszerepe már több színész életművében bizonyult emlékezetes munkának. Ezúttal Alföldi Róbert mutatkozik be a személyzetét óraműként működtető machinátorként, aki úgy véli, hogy ez a vígjáték valójában egy nagyon szomorú színdarab.

Az előadásban a lecsúszott grófot, Dubois-Schottenburgot Mihályfi Balázs alakítja, aki úgy gondolja, ez a darab tulajdonképpen kiskáté a mai magyar valósághoz. Az átváltozás alanyát, a taxisofőrt játszó Szatory Dávid szerint a sok kitekert és vicces helyzet mellett azért is zseniális ez a darab, mert bebizonyítja, hogy semmi sem csak fekete vagy fehér.

A produkcióban Lénárdt Laura, Lugosi György, Debreczeny Csaba, Parti Nóra, Némedi Árpád, Janicsek Péter, Fehér Balázs Benő, Dékány Barnabás, Barna Zsombor, Sipos Viktória, Bánky Sára és Hajdú Csilla játszik. A zeneszerző Zságer-Varga Ákos.

MTI

Hozzászólások


Stephen King történetei, amiket soha nem olvashatunk el

Stephen King történetei, amiket soha nem olvashatunk el

A híres horror-író regényei között akad, amelyik rejtélyesen eltűnt, míg egy másikat tizenkét kiadó utasított el, de olyan sztori is akad, amit maga King zárt be a fiókjába.

Ezt mindenkinek tudnia kell, akinek ma telefon van a kezében!

Ezt mindenkinek tudnia kell, akinek ma telefon van a kezében!

Biztosan hallottál már erről,akár a suliban is. Emlékszel is rá?

Meghalt Carrie Fisher, a legendás Leia hercegnő

Meghalt Carrie Fisher, a legendás Leia hercegnő

A Csillagok háborúja legendás színésznője 60 éves korában hunyt el.

Meghalt George Michael

Meghalt George Michael

A rendőrség kizárta az idegenkezűség gyanúját.

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...


Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel. Nem akartunk színé...

http://ujhazak.com