Museum of Bad Art: Az alternatív tárlat

A gyűjtemény legelső darabja

Túl ocsmány ahhoz, hogy ne vegyük észre. Ez a mottója a Massachusetts-i Museum of Bad Art (MOBA) elnevezésű privát galériának. Az 1993-ban alapított múzeum az évek során olyan népszerűségre tett szert, hogy a Boston-i útikönyvek kivétel nélkül mind ajánlják.

A múzeum határozott célkitűzése, hogy azoknak a művészeknek a fáradozását ünnepelje, akiknek a munkái semmilyen más fórumon nem jelennének meg. A MOBA megalapításának ötlete Scott Wilson antikvitás kereskedő fejéből pattant ki, miután egy alkalommal felfedezett egy festményt a szemét között, amelyet oly mértékben ítélt borzalmasnak, hogy azonnal meg kellett mutatnia barátainak. A barátok a művet látva azt javasolták, hogy el kellene kezdeni gyűjteni az ehhez hasonló gyöngyszemeket. A csapat ezt követően végérvényesen elkötelezte magát a rossz művészeti megnyilvánulás minden formája és önmagáért való dicsősége mellett. Az első galéria megnyitása óta folyamatosan bővülő gyűjtemény mintegy 500 alkotást tartalmaz és jelenleg három helyszínen tekinthető meg az extravagáns tárlat.

Annak ellenére, hogy a múzeum a rossz művészet promótálása mellett tette le a voksát, nem fogad be akármilyen szedett-vedett alkotást.  A MOBA kurátorcsapata szigorú standardok szerint válogat a felajánlott munkák közül: nem mindegyik alkotás felel meg a túl alacsony elvárásoknak, így a művészaspiránsok alkotásainak 80-90%-át el kell utasítaniuk. Azok az alkotások kerülnek bemutatásra a nagyközönség előtt, melyeknél felfedezhető a művészi kinyilatkoztatás komoly szándéka, a művészi készség és tehetség hiánya nem feltétlenül mérvadó. Ollie Hallowell kurátor úgy nyilatkozott, hogy az alkotásnak mindenképpen egy "Úristen!"-minőséggel kell rendelkezni. Mindemellett a leglényegesebb kritérium, hogy a műnek nem szabad unalmasnak lennie. Előfordulnak olyan alkotások, melyek olyan érzelmeket vagy gondolatokat próbáltak kifejezni, melyhez az alkotó tehetsége nem volt elégséges, de találkozhatunk olyan művekkel is, melyek alkotója bár nem volt híján a szakmaiságnak, olyan kísérletezésbe fogott, mely menthetetlenül rosszul sült el.

Az ellopott alkotás Az ellopott alkotás

A MOBA csapatának a tolvajokkal is nemegyszer meggyűlt a baja: R. Angelo Le Eileen című alkotása például egyik napról a másikra tűnt el  a múzeumból, s amely alkotásért ezek után 6.50 dollárt ajánlott fel a múzeum annak, aki épségben visszajuttatja a művet. Az incidenst követőek a csapat úgy döntött, hogy videokamerás megfigyelőrendszert telepítenek a helyiségekbe, amelyre a következő szöveg figyelmezteti az ádáz gonosztevőket: "Figyelem! Ez a galéria hamis biztonsági kamera által védett!"

Az alkotásokat legtöbb esetben közvetlenül a művésztől kapja a MOBA, ám előfordult, hogy jótékonysági boltokból vagy a Szemétgyűjtők Egyesületétől is érkeznek felajánlások.  A múzeum honlapján keresztül illetve aukciók útján az lelkes közönségnek lehetősége van a művek megvásárlására is. Néhány kritikus azt állítja, hogy egy ilyen tárlat fenntartása a művészeti szcéna kigúnyolását célozza meg, ám a múzeum civil csapata ragaszkodik ahhoz, hogy ez egy nemzetközileg elismert intézmény, mely egyrészt rendszeres közönséggel rendelkezik, másrészt pedig lehetőséget nyújt azoknak a művészeknek a bemutatkozásra, akik eddig féltek a nyilvánosság elé lépni. A The Chicago Tribune szerint eddig még egyik kiállító művész sem érezte sértve magát amiatt, hogy a Museum of Bad Art nevű privát galéria elismerte munkásságukat.

Forrás: www.museumofbadart.org


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com