Művészeti tábort szerveznek Nyírjesen a fogvatartottak gyermekeinek

Művészeti tábort szerveznek a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben fogvatartottak gyermekeinek augusztus elején neves művészek közreműködésével.A többnapos művészeti tábor tartalmas programokat kínál a gyermekeknek. A komolyzenei foglalkozásokat Várnagy Andrea zongoraművész ­vezeti majd, lesznek könnyűzenei programok is, a lelki gyakorlatokat pedig Böjte Csaba atya tartja - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

    
Várnagy Andrea elmondta: a kezdeményezés célja, hogy olyan pozitív példát, értékeket mutassanak meg a gyerekeknek, amelyek kapaszkodót nyújthatnak későbbi életük során is. Idén mintegy ötven gyereket várnak a táborba, az egyedülálló kezdeményezést a jövőben szeretnék kiterjeszteni. Beszélt arról is, hogy a táboron kívül gyűjtést szerveznek a fogvatartottak gyermekeinek, a jótékonysági akció keretében mindent adományt szívesen fogadnak.
    

Várnai Andrea zongoraművész felidézte, hogy korábban egy zenés darabot mutattak be fogvatartottak közreműködésével. A Muzsika hangja akkora sikert aratott, hogy Böjte Csaba árváival karöltve szeptember első hétvégéjén Budapesten, a József Attila Színházban is láthatja majd a közönség. A műsorban elhangzott: a Magyarországon fogvatartott 20 ezer emberre fejenként átlagosan két gyermek jut, így negyvenezer olyan kiskorú él itthon, akiknek valamelyik szülője rács mögött van.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com