Négy magyar film a haifai filmfesztiválon

Négy magyar filmet is vetítenek a szombaton kezdődő 32. Haifai Nemzetközi Filmfesztiválon, melynek versenyszekciójában Fliegauf Bence Liliom ösvény című alkotása indul a Kármel-hegy díjért.Magyar Nemzeti FilmalapFliegauf Bence legutóbbi filmje 11 alkotással együtt versenyez a tíznapos fesztivál fődíjáért, mely a bibliai Kármel-hegy nevét viseli, és sorsáról nemzetközi zsűri dönt - közölte az MTI-vel szombaton a Magyar Nemzeti Filmalap.

A Filmalap támogatásával készült Liliom ösvény története során "anya és fia, lázasan vetik bele magukat a mesékkel és titkokkal teli mindennapokba. Az anya meséről mesére avatja be fiát a múltba. Az emlékek kísértik őket, de nem hátrálnak. Szembenéznek a démonokkal, és meglovagolják őket" - áll a film ajánlójában.

A Stefanovics Angéla és a Sótonyi Bálint főszereplésével készült alkotás a berlini filmfesztiválon volt először látható, majd az olaszországi Leccében fődíjat és Palicson a kritikusok díját nyerte el.
Till Attila kerekesszékes bérgyilkosokról szóló, nagysikerű Tiszta szívvel című akcióvígjátéka és az Edelényi János rendezésében magyar-angol koprodukcióban készült Jutalomjáték is műsoron lesz Haifán, utóbbit a magyar mozik október 27-én tűzik műsorra.

A rövidfilmes válogatásba Bucsi Réka Love című animácója kapott meghívást. A 14 perces magyar-francia koprodukció a szerelemről mesél szürreális hangulatú, haikujellegű jelenetekben. Berlini világpremierje óta járja a nemzetközi filmfesztiválokat, legutóbb a spanyolországi Segoviában díjazták, ami jelölést biztosít a tekintélyes Cartoon d'Or páneurópai filmdíjra.

Fliegauf Bence, Till Attila és Edelényi János személyesen mutatja be rendezéseit a haifai filmfesztivál közönségének.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com