Negyedszer rendezik meg februárban a Cziffra Fesztivált

Negyedik alkalommal rendezik meg a Cziffra György Klasszikus Zenei Fesztivált február 17-től 25-ig Budapesten."Komplex örökséget hagyott ránk Cziffra György. Egyedülálló volt, ahogy a hangszerét, a zongorát kezelte, amilyen megoldásokat alkalmazott. Az elmondások alapján zongoraórái is fantasztikusak voltak, úgy tudta a tudást átadni, hogy megmutatta, ami a legjobb, illetve egyedi elgondolásokat sugallt a növendékeknek" - hangsúlyozta Káel Norbert zongoraművész az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában.

    
Mint Besszer Szilvia, a Cziffra Fesztivál rendezője elmondta, Káel Norbert főszereplésével bárestet is tartanak a rendezvényen február 22-én. Ezen az estén a húszas-harmincas évek bárzongorázását idézik meg. A világhírű magyar zongoraművész, a huszonnégy évvel ezelőtt Párizsban elhunyt Cziffra György életét egy tematikus kiállításon mutatják be a Molnár C. Pál Galériában.


Besszer Szilvia szólt arról, hogy a tárlat a művész életének különböző szemelvényeit kíséri végig, interaktív módon is. A kiállításhoz a Magyarországon élő család mellett ismeretlenek is számos relikviát adtak. A fesztiválnak a főszervező MOM Kulturális Központ mellett a Zeneakadémia Nagyterme és a Müpa, a február 17-i koncertnek és filmvetítésnek az Óbudai Társaskör ad otthont.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com