Nemzetközi fesztiválkedvencek a Mozinet Filmnapokon

A Cannes-i, a Velencei és a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál programjából öt filmet, valamint további 12 alkotást lehet újra megtekinteni a Mozinet Filmnapokon a mozivásznon, közülük a Porto 35mm című szerelmesfilm valóban 35 milliméteres kópiáról pereg majd.Október 20. és 23. között Budapesten, a Puskin moziban és országosan további 13 város art mozijában hetedik alkalommal tekintheti meg a közönség a világ művészfilmtermésének legjavát, jóval a hivatalos magyar bemutatók előtt - adták hírül a szervezők.

    
A premier előtti filmek között van az Életrevalók című film rendezőpárosa, Olivier Nakache és Eric Toledano új vígjátéka, az Eszeveszett esküvő, az Oscar-díjra jelölt Leviatán rendezője, Andrej Zvjagincev Cannes-ban a zsűri díját elnyert Szeretet nélkül című drámája, a holland Martin Koolhoven rendező részben Magyarországon forgatott filmje, a Megtorlás, a Fortunata című olasz film, amelynek főszereplőnője, Jasmine Trinca a legjobb színésznő díját nyerte el idén Cannes-ban az Un Certain Regard szekcióban, valamint Pierre Lemaitre világhírű regényének adaptációja, a Viszontlátásra odafönt.
    

Ezeken túl újra látható lesz a mozivásznon a Porto 35mm, a Park Csan Vuk rendezte A szobalány, az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű animéje, A fiú és a szörnyeteg, valamint az Oscar-díjra jelölt, japán-francia koprodukcióban készült A vörös teknős című animáció is. Levetítik mindezeken túl Az ügyfél című Oscar-díjas filmet és a lengyel Az utolsó család című alkotást is, de vászonra kerül a Búcsú Európától című film is, amely Stefan Zweig írónak az amerikai kontinenseken, emigrációban töltött éveit mutatja be.
    

A hatvanas évekbe repíti vissza két amerikai film is a közönséget: az Amerikai pasztorál Ewan McGregor első rendezése, Philip Roth Pulitzer-díjas regényének adaptációja, a Jackie című többszörös Oscar-jelölt film pedig egy intim portré, az egykori amerikai elnök özvegyéről. A filmnapok programja az idei év nagy magyar sikerfilmjeiből is válogat: a menekültválság emberi oldalával foglalkozó Az állampolgár, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Arany Medve-díjával kitüntetett Testről és lélekről, illetve a Simonyi Balázs ultramaratonját dokumentáló Ultra is újra vászonra kerül.
    

A filmeket a budapesti Puskin mozi mellett a békéscsabai Center moziban, Debrecenben az Apollóban, a győri Rómer Házban, a kecskeméti Otthon Moziban, Miskolcon a Művészetek Házában, a nyíregyházi Krúdy Gyula Art Moziban, a pécsi Apollóban, a szegedi Belvárosi moziban, Szentendrén a P'Art moziban, Szolnokon a Tisza moziban, Szombathelyen az Agora Savariában, Tapolcán a Városi moziban és Veszprémben az Agórában láthatja a közönség.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com