Novák János A csellós kolibri címmel írta meg emlékeit

Kis történetekben, emléktöredékekben idézi fel eddigi életét és pályáját Novák János, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház igazgatója A csellós kolibri című kötetben, amely a Könyvhétre jelent meg.read"Magánjellegű írásaim korábban nem voltak, ez a tevékenység mindig valami feladathoz, munkához kapcsolódott. Az ösztönzést egy európai uniós pályázat, a Platform 11+ adta 2010 környékén, ehhez kellett a gyerekkoromról egy fejezet. Bár többször átírtam, nekem valahogy nem tetszett, miközben a lányaim, munkatársaim, barátaim dicsérték.

Időközben eszembe jutott számos, az életemhez kapcsolódó történet, amelyet lejegyeztem és a lista egyre gyarapodott" - idézte fel Novák János az MTI-nek. Mint mondta, számos olyan történetet adott most közre, amelyeket csak ő tudott elmesélni, például Dajka Margitról (ő volt a Bors néni első címszereplője) vagy Cseh Tamásról, az egykori zenésztársról.

Kitért arra, hogy négy évvel ezelőtt fejezte be az írást, az anyagot nem könyvnek szánta, de Molnár Piroska színművész, a Kolibri Színház Bors néni című darabjának mostani főszereplője azt mondta Novák Jánosnak, az előadás megálmodójának, hogy szeretné nyomtatásban látni a művet. A csellós kolibrit az Ab Ovo Kiadó jelentette meg.

"A könyvhöz kapcsolódik egy YouTube-oldal, amelyen megnézhetők és meghallgathatók a történetekhez kapcsolódó filmek, dalok, színházi előadásrészletek. Tehát az olvasás közben lehet zenét hallgatni, mindegyik felvételhez odaírtuk a könyv vonatkozó oldalszámát. Vannak köztük Cseh Tamás-ritkaságok vagy az a két dal is, amelyet annak idején a Táncdalfesztiválra adtam be" - fejtette ki a szerző.

Novák János képeslapszerűen megírt történetei érintik 1956-ot, a családi kötelékeket, a barátokat, a hetvenes években élvezett müncheni zenei ösztöndíjat, a legendás 25. Színházat, Cseh Tamást, akit 1972 és 1977 között az Ad Libitum együttes tagjaként kísért és természetesen a Kolibri Színházat, amelyet csaknem negyedszázada igazgat.

"Úgy gondolom, a véletlenek kiemelkedő szerepet játszottak az életemben, ugyanakkor az a sok minden, amibe több-kevesebb sikerrel belekaptam, végül a Kolibri Színházban került a helyére, hiszen itt zeneszerzőként, rendezőként, társulatformáló személyiségként is dolgozhatom.

A zene és a színház mellett nagyon fontosnak tartom a képzőművészet iránti vonzódásomat és a gyerekek iránti felelősségérzetet" - jegyezte meg. Számos filmhez írt zenét az elmúlt több mint négy évtizedben, köztük volt az Uramisten, a Szamárköhögés vagy a legfrissebb, az Anyám és más futóbolondok a családból.

Rengeteg színházi munkája közé tartozik például az Emília és az angyal, akit Körmöczi Györgynek hívtak, a Macska voltam Londonban, a 101 kiskutya, a Tündér Lala, a Szentivánéji álom, a Hamlet vagy a már említett Bors néni.
"A rendezés mögött a zene valóban egy picit hátérbe szorult az elmúlt években, de ma is életem elengedhetetlen része.

A Cseh Tamás-korszakban kezdtem Ady-versek megzenésítésébe, 2004-ben Tamás ezek közül jó néhányat felénekelt egy CD-re. E dalok ma is gyarapodnak, miközben Szép Ernő verseiből is sokat megzenésítettem az utóbbi években, évente egyszer-kétszer pedig kiállok a közönség elé és előadom őket" - fűzte hozzá Novák János.

A szerző vasárnap az Ab Ovo Kiadó standjánál 16 órakor dedikálja A csellós kolibri című könyvet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com