Panorámaképek az 1870-es évek Isztambuljából címmel nyílik időszaki kiállítás pénteken

A szultán fotóalbuma - Panorámaképek az 1870-es évek Isztambuljából címmel nyílik időszaki kiállítás pénteken a Gül Baba Kulturális Központ és Kiállítóhelyen - tudatta az MTI-vel a Magyar Nemzeti Levéltár csütörtöki közleményében.Kiemelik, hogy a tárlat izgalmas kérdésekre keresi a választ, mint például arra, miként festhettek Isztambul utcái és ikonikus épületei a 19. század végén, vagy kik voltak az Abdullah testvérek, és hogyan váltak az oszmán szultáni udvar hivatásos fotográfusaivá mintegy százötven éve.
    

Az intézmény közleményében hozzáteszi, a látogatók megtudhatják azt is, miként járult hozzá a magyar Festetics család ahhoz, hogy az egyik legkorábbi, Isztambult ábrázoló fotógyűjtemény a Magyar Nemzeti Levéltár őrzésébe kerüljön, és fellapozásával bepillantást nyerhessünk a pezsgő világváros egykori mindennapjaiba.
    

A tárlaton történeti térképek, fotók és videók segítségével elevenedik meg a nyüzsgő Isztambul mára elfeledett, 19. század végi élete, amelyet a magyarországi közgyűjteményben lévő páratlan források megőriztek az utókor számára - áll a közleményben. A március 31-én, 14 órakor megnyíló kiállítás középpontjában a szultáni udvar első hivatásos fotográfusai, az Abdullah testvérek által készített, többségében isztambuli város- és panorámafotókat megörökítő album áll, a fotók az 1860-as és 70-es években készültek, abban az időben, amikor a birodalomban az úgynevezett Tanzimát-kor átfogó reformfolyamatai révén nagy változások indultak el.
    

A külön-külön világszerte jól ismert, a korban kimagasló technikai színvonalon rögzített fotók, amelyeket ezúttal tematikus albumba rendeztek, a Festetics család révén kerültek Magyarországra, majd a családi levéltárral együtt a Magyar Nemzeti Levéltárba - írja az intézmény közleményében. A tárlat a Magyar Nemzeti Levéltár, a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány és a Külgazdasági és Külügyminisztérium együttműködésében valósult meg a levéltár Magánlevéltárak és Gyűjtemények Osztályának őrzésében található történeti fotók és térképek bemutatásával. A magyar, török és angol nyelvű tárlatot várhatóan 2023. július 31-ig lehet megtekinteni.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com