Réczei Tamás Szabadság kórus című darabjának ősbemutatója Kecskeméten

Réczei Tamás a Szabadság kórus című színművének ősbemutatóját tartják szerdán Kecskeméten, a Ruszt József Stúdió Színházban.

A darab írója és rendezője az MTI-nek kedden elmondta: a színjáték eredeti élettörténetek alapján íródott. A kecskeméti Katona József Színház művészeti vezetője színművében a hitüket és gyakorlatukat lélekben soha el nem hagyó apácák sorsát mutatja be, akik csak a „földalatti” egyházban működtek 1989-ig. Réczei Tamásnak annyiban van személyes kötődése a darabhoz, hogy a ciszterci rend egykori apátnője rendelkezésére bocsátotta a memoárját, és lehetővé tette, hogy elolvassa a teljes állambiztonsági anyagát.

Kecskemét_Főtere_a_Nagytemplom_tornyábólAz ő életéről szóló színdarabom harmadik helyezést ért el a szombathelyi Weöres Sándor Színház drámapályázatán, a Szabadság kórus ugyanennek az anyagnak egy másik változata – fűzte hozzá. Forrásmunkaként elsősorban interjúköteteket használt fel, például a Börtönkereszt címűt, amely papok visszaemlékezéseit tartalmazza, valamint a Törésvonalak címűt, amelyben apácák mesélnek azokról a megaláztatásokról, amelyeken keresztülmentek. Réczei Tamás szerint groteszk, fanyar a darabja, amelyet az elnyomók szemszögének bemutatása a parodisztikus hangvétel felé vitt el. Az író emlékeztetett arra, hogy a II. világháború után a kommunista országokban fellángolt az egyházüldözés. A diktatúra félt az egyház tömegek feletti hatalmától, ezért azt minden eszközzel igyekezett megtörni.

Magyarországon a Rákosi-rendszer feloszlatta az apáca- és szerzetesrendeket, kötelezte a papokat és nővéreket rendjük elhagyására, sőt többeket vérpadra küldött. Réczei Tamás közelmúltunk sötét és embertelen korszakának megismerését fontosnak tartja. Rámutatott: az apáca- és szerzetesrendek 1950-es feloszlatását, a papok és az apácák meghurcolását, a földalatti egyház működését nem mutatják be filmek és színpadi művek, nem íródtak a témáról regények sem. A színmű főbb szerepeit Bognár Gyöngyvér, Réti Erika, Csombor Teréz, Jablonkay Mária, Szemenyei János, Sirkó László, Körtvélyessy Zsolt és Kovács Gyula játsszák.

forrás:MTI

Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com