Száznegyven kiállítóval rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált

Szeptember 28. és október 1. között rendezi meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amely 140 kiállítóval, több mint 40 külföldi szerzővel várja látogatóit a Millenáris parkban.A 28. alkalommal megvalósuló Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a nemzetközi könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma - áll az MKKE MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. Az idei fesztivált a parkban, a B (Nagycsarnok) és D épületben (Üvegcsarnok), az Európa Ponton és a Nemzeti Táncszínházban rendezik meg. A gyermekeknek kialakított külön szekció, a Gyerek(b)irodalom a gyermekkönyvek és az olvasás népszerűsítése mellett színes programokkal várja a családosan kilátogatókat a D épületben.
    

A fesztivál hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit. Az idei rendezvény díszvendége a népszerű amerikai sci-fi író, John Scalzi, aki átveszi a Budapest Nagydíjat is. Díszvendég országként az idén Hollandia mutatkozik be. Az utóbbi évekre jellemző, hogy közép-európai viszonylatban is kiemelkedően magas számban jelentek meg holland könyvek magyar fordításban, ezt tükrözi a holland pavilon szlogenje: "könyvek tengerén".
    

Folytatódik a PesText és a Könyvfesztivál együttműködése: a PesText őszi Irodalmi és Kulturális Fesztiváljára érkező írókkal a Könyvfesztivál látogatói is találkozhatnak. A fesztiválon szeptember 29-én pénteken tartják meg az Európai Írótalálkozót az Európa Pontban. A rendezvényen kerekasztal-beszélgetésekkel várják az európai irodalom iránt érdeklődőket, akik angol-magyar szinkrontolmácsolással követhetik a különböző tematikájú eseményeket. Az Írótalálkozó programjában szerepel többek között a holland írók kerekasztala és Európai Irodalmi-díjas írók beszélgetése.
    

A Nemzetközi Könyvfesztiválon minden évben az oktatást és a nevelést legjobban segítő könyvért és CD-ért adják át a Budai-díjat. A díjat 1994-ben alapították, az adományozó a II. kerületi önkormányzat, a zsűri az idén a Móricz Zsigmond Gimnázium tanáraiból áll. A díjat a fesztivál utolsó napján adják át.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

http://ujhazak.com