Százötven forintos belépővel és bulivillamossal várja az érdeklődőket a BKV Zrt. a hétvégén

Budapest 150. születésnapja alkalmából, pénteken 150 forintos belépővel látogatható a BKV Földalatti Vasúti Múzeum állandó és időszakos kiállítása, valamint újra jár majd a bulivillamos is - közölte a BKV Zrt. az MTI-vel kedden.Mint írták, a Deák téri múzeum időszakos tárlata - a Budapest 150 programsorozat részeként - az 1873 és 2023 közötti legfontosabb és legérdekesebb közlekedési eseményeket felvillantva jeleníti meg a főváros másfél évszázadát. A 150 eseményt fotók és tárgyi emlékek - ikonikus járművek modelljei, alkatrészek, viszonylattáblák, régi jegytípusok és jegylyukasztók - elevenítik fel.
    

Az időszakos kiállításon a Földalatti Vasúti Múzeum a kontinens első földalattijának állít emléket, amely egy régi alagútszakaszban tekinthető meg. A muzeális járművek mellett a látogatók tárgyi emlékek, eredeti dokumentumok, tervrajzok, térképek, fotók és modellek segítségével ismerhetik meg az 1896 óta működő MillFAV, vagyis a kisföldalatti történetét. A tárlat év végéig látogatható - olvasható a közleményben.
    

A 150 forintos belépőket pénteken 10.00 és 16.45 között lehet majd megvenni a Deák téri aluljáróban található múzeumban. Budapest 150. születésnapja alkalmából újra elindul a bulivillamos is. A GANZ ipari csuklós csütörtöktől szombatig 17 és 23 óra között közlekedik Kelenföld és a Deák Ferenc tér között. Le- és felszállni csak a végállomásokon lehet. Egyszerre nyolcvanan utazhatnak a születésnapi különjáraton, előzetes regisztrációval. Regisztrálni az ÉnBudapestem applikációban lehet - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com