Színes családi programok várják az érdeklődőket Füzér várában

Középkori lovagi játékok, mesterségbemutatók, korabeli játszóház és íjászat is várja az érdeklődőket a XII. Tavaszi Várkapu Tárogató programsorozaton, amelyet április 1. és 2. között rendeznek meg Füzér várában.A kétnapos rendezvényen zenei együttesek, hagyományőrzők és előadóművészek is várják a látogatókat - közölték a szervezők az MTI-vel. Középkori lovagi játékokat tartanak a Sárospataki Lovagok és a Füzéri Várvédők, de lesz ruhapróbáltatás, ingyenes tárlatvezetés, vásárosok és borkóstolás is. A jó hangulatról a Bordó Sárkány Régizene Rend gondoskodik, míg húsvétvasárnap A lány és a sárkány című lemezbemutató koncert szórakoztatja a közönséget.

   
Füzér vára, a történelmi Zemplén vármegye nevezetessége a közelmúltban újult meg. A források az erődítményt a 13. században említik először, történészek szerint biztos, hogy 1235-ben, II. András halálakor már állt. 1526-ban Perényi Péter koronaőr Szapolyai János koronázása után - ahelyett, hogy szokott helyére, a visegrádi várba vitte volna - Füzérre szállíttatta a Szent Koronát és legalább egy évig ott rejtegette a Füzér község fölött 170 méter magasan, nehezen megközelíthető, meredek hegy tetején épített várban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

http://ujhazak.com