Tizennyolc virágkocsi lesz látható a felvonuláson

Augusztus 20-án, az ötvenedik debreceni virágkarneválon 18 virágkocsi, 10 hazai és 17 külföldi művészeti csoport mutatkozik majd be a karneváli menetben - ismertette az idei karnevál számait a cívisváros kulturális alpolgármestere hétfőn nemzetközi sajtótájékoztatón, a készülő virágkocsik mellett.Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP) hozzátette: augusztus 20-án este a Karneváléj elnevezésű stadion show-n kétezer fellépő lesz, az augusztus 14-tól 21-ig tartó karneváli héten pedig több mint száz program között válogathatnak az érdeklődők.

    
Az idei karneváli menetben látható kompozíciók egyrészt tisztelegnek a több mint ezeréves magyar államiság és az államalapító Szent István király előtt, köszöntik az életet adó új kenyeret, másrészt felidézik a régi karneválok hangulatát - jelezte az alpolgármester. Komolay Szabolcs elmondta azt is, hogy az idén hat virágkocsi augusztus 21-én Nagyváradra utazik, ahol többek közt a Szent Koronát ábrázoló kocsit, a Szent László legendája című kompozíciót, valamint a "Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma" című, a hajdú-bihari önkormányzat és a Bihar Megyei Tanács közös kocsiját, továbbá Nagyvárad és Debrecen Hagyományok elnevezésű közös kocsiját is láthatják az érdeklődők.
    

Birta Florin, Nagyvárad alpolgármestere hozzátette: városuk évek óta haszonélvezője a debreceni virágkarneválnak, az idén már 14. alkalommal látják vendégül a virágkocsikat. A korábbi évekkel ellentétben az idén - hídfelújítások miatt - nem vonulnak végig a kompozíciók Váradon, hanem a Szent László téren lesznek majd láthatók - jelezte.
    

Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke hozzátette: Nagyváradról az Érmelléken át, öt település érintésével térnek haza a virágkocsik. Valamennyi településen megállnak majd rövid időre, hogy az ott élők is megcsodálhassák a kompozíciókat. Bejelentette: Bihar megye Debrecentől legtávolabb eső területéről, a Belényesi-medencéből 50-50 magyar, illetve román anyanyelvű romániai gyereknek biztosítják a virágkarneválon való részvételüket.
    

Pajna Zoltán, a hajdú-bihari önkormányzat elnöke elmondta: a két megye közös kocsija tavaly - utalva "Debrecen egykori szőlőskertjére", az Érmellékre, a bor, a vigasság témakörét dogozta fel, az idei kocsin pedig a történelmi régió közösségeinek összetartozását szimbolizálja az életet jelentő kenyér. A virágkarneválhoz kapcsolódva is idén is megrendezik a Galiba gyermekfesztivált: augusztus 15-től 21-ig a Békás-tó Lurkó ligetében, a nagyerdei vidámparkban és a Nagyerdei Stadion rendezvényterén színes programokkal várják majd a családokat.
    

Bódor Edit, a virágkarnevál főszervezője azt mondta, hogy az ötvenedik karnevál lesz az első, amikor nem értékeli zsűri a virágkocsikat, mindenki győztese lesz a felvonulásnak. Ugyanakkor a Galiba gyermekfesztiválon felvonuló kis virágkocsik közül a karneválra meghívott tiszteletbeli nagykövetek gyerekei - nyolc családból harminc gyerek - választják ki azt a három kocsit, amely felvonulhat az augusztus 20-ai karneváli menetben - fűzte hozzá.
    

Most első alkalommal közösen emlékeznek azokra, akik egykori szervezői, résztvevői, ötletgazdái voltak az először 1966-ban megrendezett virágkarneválnak. "Nekik köszönhetjük, hogy néhány év kihagyással, immár ötvenedik alkalommal vonulhatnak fel a virágkocsik Debrecenben, rájuk emlékezve égő mécseseket helyezünk el a köztemető ravatalozója előtti tavon augusztus 14-én este" - jelezte a főszervező.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com