Több mint 300 program várja az érdeklődőket a 10. Everness Fesztiválon

Több mint 300 program, többek között koncertek, előadások, workshopok, jógaórák, valamint szakrális szertartások várják hét napon keresztül az érdeklődőket a jubileumi, 10. Everness Fesztiválon június 20. és 27. között Siófokon - tudatták a szervezők csütörtökön az MTI-vel.Az Everness Fesztivál immár egy évtizede hozza össze a tudatosság, a személyes fejlődés felé nyitott emberek sokaságát a Balaton partjára. A fesztivál egyebek mellett zenei programokkal, koncertekkel, önismereti előadásokkal, workshopokkal segíti a személyes fejlődést, a testi-lelki egyensúlyt, a holisztikus jólétet és a kreatív, művészi kifejezőkészséget - olvasható a közleményben.
   

Mint írják, a rendezvény egy évtizede vonultatja fel a legkiválóbb hazai és nemzetközi világzenei énekeseket, zenekarokat, spirituális előadókat, írókat, tanítókat, mestereket, oktatókat, trénereket, terapeutákat, szertartásvezetőket, akik tapasztalataikat és tudásukat hozzák el a résztvevőknek. A tájékoztatás szerint zenei programok két helyszínen zajlanak majd. Június 22-én a Yaima duó ad koncertet, majd június 23-án az elektronikus és akusztikus hangok egyedi keverékével David Lesage lép fel.
    

Június 25-én a hazánkba először érkező, nemzetközileg elismert Sam Garrett énekes-dalszerző koncertezik az Everness Fesztivál Világzenei Nagyszínpadán. Ezt követően június 26-án a jubileumi fesztivál alkalmából, hosszú szünet után újra összeáll a Freedom Café nevű formáció - olvasható az összegzésben. A zenei felhozatal mellett a fesztivál számtalan önismeret előadást, workshopot is kínál. A helyszínre érkezik többek között Tari Valéria, Bóna László, Domján András, Pál Feri, Laár András és Varga Lívius, akik személyiségükkel, szakértelmükkel és szakmai tapasztalatukkal önfelfedezésre és teljes életre inspirálják a résztvevőket - írják. A gyerekeket külön helyszínen interaktív programokkal, foglalkozásokkal várják. a Bővebb információk a programokról a www.everness.hu weboldalon találhatók.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com