Tovább szépül a várpalotai Thury-vár

Nyáron folytatódik a várpalotai Thury-vár felújítása: a munkálatok során megszépül a várudvar és kialakítanak egy reneszánsz kort idéző alkotóteret is.

Talabér Márta, Várpalota polgármestere az MTI-nek felidézte: már akkor döntés született a folytatásról, amikor 2011-ben a vár megújításának első üteme elkészült. Ennek keretében a vár belső terei újultak meg: a kiállítóterek, illetve a konferenciaterem. Hozzátette: a közgyűlés a közelmúltban elfogadta a város kulturális életét koordináló Thury-vár Nonprofit Kft. éves beszámolóját, amelyben kiemelt helyet kapott a település jelképének számító épületegyüttes további renoválása. Az eszközbeszerzéseket követően nyáron elindulhatnak a munkálatok a várudvaron – mondta Talabér Márta. Hozzátette: a cél az, hogy a várudvarra tervezett koncerteket és színházi előadásokat méltó környezetben tarthassák meg, és a technikai felszerelés is a legmodernebb legyen, így támogatva az igényes kultúra megjelenését a település mindennapjaiban.

letöltés (44)Tavaly június óta beszereztek egy modern színpadot, hangosító berendezést és nézőtéri székeket, így 350 fős nézőtere lesz a várudvarnak – emelte ki Talabér Márta. A tervekről szólva a városvezető kifejtette: a várudvar teljes felújítására most írják ki a közbeszerzési eljárást. A tervek szerint júliusban indul a munka, melynek során korhű burkolatot kap az udvar, megszépül az eddig befedett várkút, valamint új padok kerülnek ki és megújul a növényzet is. A fellépő művészek kiszolgálására egy öltöző is helyet kap a várban.

A tervek között szerepel egy reneszánsz festőműhely kialakítása is, ahol helyi művésztanárok vezetésével felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt indulnak majd festő szakkörök. Kialakítanak egy kamaratermet is, ahol középkori kínzóeszközöket és a város történetét bemutató kisfilmet láthatnak majd a közönség. A nyáron induló beruházás várhatóan októberben fejeződik be. A távlati tervekről szólva Talabér Márta elmondta, hogy egy harmadik ütemben felújítanák a belső homlokzatot és kialakítanának egy nívós vendéglátóhelyet is.
forrás:MTI

Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com