Újabb adatok az egerszegi vár történetéhez

Újabb adatokkal egészítik ki Egerszeg várának történetét a tervezett Mindszentyneum területén végzett régészeti munkák.A Göcseji Múzeum régészei a török kori vár XVII. században épült, cölöp- és döngöltagyag-szerkezetű keleti falazata és az előtte húzódó vizesárok mellett a vár korábbi erődítésére utaló cölöpsorokat, a XVIII-XIX. században leégett épületek maradványait és egy ágyúgolyót is találtak - mondta el Simmer Lívia régész-muzeológus az MTI-nek.

    
Az okleveles forrásokból, régészeti munkákból már korábban is ismert volt, hogy ezen a területen húzódik az egykori Egerszeg várának árka és keleti várfala. Mindezt a tavalyi próbafeltárás eredményei is igazolták. A megelőző régészeti feltárás augusztus végén kezdődött el a Göcseji Múzeum melletti mintegy 900 négyzetméteres területen. A régészek két olyan cölöpsorra bukkantak, amelyek valószínűleg korábbi megerődítései a várnak.
    

A XVII. század közepére keltezhető cölöpsorokat az 1600-as évek elején épített palánkfaltól nyugatra találták meg. Az ásatás másik meglepetése az a nagyméretű objektum, mely az elplanírozott palánkfal alatti rétegben került elő. Az objektum funkciója egyelőre még nem ismert, de a betöltéséből származó kályhacsempe töredékek nagy valószínűséggel a XV. század végére, XVI. század elejére keltezik - ismertette a Göcseji Múzeum régész-muzeológusa.
    

Hozzáfűzte: a keleti palánkfal belső oldalán egy olyan cölöpsoros konstrukció nyomait is megtalálták, mely egy összetettebb szerkezetű palánkerődítést sejtet. A feltárás egyik érdekessége az a téglaépület, melyet a levéltári adatok, valamint Póka Antal földmérő által az 1826-os tűzvész után készült térkép alapján a Festetics család 1824-ben megvásárolt épületével sikerült beazonosítani.
    

A régészeti leletek szépen szemléltetik, hogy a Göcseji Múzeum melletti terület évszázadok óta lakott terület volt - fogalmazott Simmer Lívia. Rátaláltak a régi korok emlékeire: üveggyöngyök és sok-sok kerámiatöredék - zömében kályhacsempe maradvány - került elő. A "meglepetés-lelet" egy ágyúgolyó volt, amely valószínűleg a vár készletéből származik, hiszen Egerszeg várát soha sem ostromolták - idézte fel.
    

A régészeti feltárás eredményeit múzeumpedagógiai foglakozás keretében, a helyszínen is bemutatják. Az általános- és középiskolás osztályok szerdánként rendhagyó történelem óra keretében megtekinthetik az ásatás folyamatát. Szombatonként a Göcseji Múzeum előtti térről az ásatás helyszínéig a vár vonalát végigjáró körséta indul.
    

Az erődítmény stratégiai jelentősége a Kanizsai vár eleste után növekedett meg. Az új végvárrendszerhez tartozott, építése 1603 után kezdődött el, történetét számos forrás dokumentálja. A várvédők 1664-ben egy nagyobb török sereg támadásakor felgyújtották a várat, a falakat az 1700-as évek elején elbontották, majd a várárkot is betemették.
    

Az egykori vár helyén a Modern Városok Program keretében Mindszenty-emlékközpont épül. A hercegprímásnak és a kommunista diktatúra egyházüldözésének emléket állító kiállítóhely a több mint ötmilliárd forintos, vallási turizmust is szolgáló városfejlesztési program részeként valósul meg Zalaegerszegen.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com