Urbán András rendező lesz a szegedi Thealter fesztivál díszvendége

Urbán András rendező lesz a szegedi Thealter kortárs színházi fesztivál díszvendége, a július 18-án kezdődő rendezvény közönsége a Jászai-díjas rendező három produkcióját is láthatja - közölte Balog József, a szervező MASZK Egyesület vezetője hétfőn a Tisza-parti városban.

ffAz immár 24. alkalommal megrendezett kortárs színházi seregszemlén hagyomány, hogy fiatal színészek, rendező- és dramaturghallgatók számára tréninget szerveznek - mondta a színházi szakember a fesztivál programját bemutató sajtótájékoztatón.

Az idei képzés központi témája az Antigoné. A fesztivál nyitó produkciójaként Urbán András rendezésében a résztvevők azt mutatják be, hogy az aktuális hatalomhoz való viszony miként alakítható színházi tetté. A fesztivál egyik záró darabja is tréningbemutató: a résztvevők Horváth Csaba és Gemza Péter koreográfusok vezetésével dolgozzák föl Antigoné történetét.

Urbán András saját társulatával, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházzal mutatja be a Rózsák című produkciót, amely Tolnai Ottó A kisinyovi rózsák című - a Thealteren már játszott - darabjának továbbgondolt változata.

Számos fesztiváldíjat nyert Végel László a 20. századi Újvidékről írt Neoplanta című regényének színházi adaptációja. A darab a vajdasági főváros multikulturális közegét tárja a nézők elé kisebbségi perspektívából Urbán András sajátos, provokatív módján. A darab magyarországi ősbemutatóját követően az érdeklődők a Kossuth-díjas drámaíróval is találkozhatnak a műről rendezett irodalmi beszélgetésen.

Balog József elmondta, hogy a július 26-ig tartó fesztivál programját igyekeztek úgy összeállítani, hogy szerepeljen benne az idei évad három-négy legfontosabb kortárs színházi produkciója, több meghatározó külföldi társulat és bemutatkozhasson az utánpótlás, a legfiatalabb generáció is.

A Thealter központi helyszíne a Régi Zsinagóga és a Kisszínház, de az előadásokkal kilépnek a hagyományos színházi térből bízva abban, hogy ezzel sikerül új nézőket is megszólítani, a közönség így idén is láthat utcaszínházi előadásokat és lesznek felnőtteknek szóló bemutatók is a Rongy kocsmában.

MTI

Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com