Visszatérés a normalitásba

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: A koronavírus-világjárvány utáni normalitásba való visszatérés jegyében szervezik a 13. Kolozsvári Magyar Napokat - közölték a szervezők a hét végén kezdődő nyolcnapos rendezvénysorozatot meghirdető keddi sajtótájékoztatón.Szabó Lilla, a Kolozsvári Magyar Napok programigazgatója elmondta: Erdély legjelentősebb kulturális fesztiválján 60 helyszínen 450 programmal várják az érdeklődőket, és ezzel megpróbálnak visszatérni abba a kerékvágásba, amelyben 2019-ig haladtak. Megjegyezte: a programokat 150 partnerszervezettel közösen szervezték. Immár hagyományosan "fesztivál a fesztiválban" a Szent István-napi Néptánctalálkozó, idén azonban egy másik fesztivált, a Magyar Egyházzenei Fórumot is a magyar napok keretében szervezik meg.
    

A programigazgató elmondta: a Farkas utca felújítási munkálatai miatt módosítani kellett a fesztiválutca megszokott helyszínein: idén a Farkas utca bekötőutcáin szervezik meg a kézműves- és könyvvásárt. A turisztikai vásár Magyarország kolozsvári főkonzulátusának az udvarára költözik, ahol fröccsteraszt is berendeznek. Szabó Lilla kitért arra is, hogy idén a magyar napok alatt a Házsongárd Alapítványnak gyűjtenek adományokat. A közönség karszalag vásárlásával támogathatja Dsida Jenő költő kriptájának a felújítását.
    

A magyar napok keretében augusztus 13-án avatják fel az Európai Unió és a magyar állam támogatásával felújított főtéri Szent Mihály plébániatemplomot, Kolozsvár egyik jelképét. Regisztráció alapján 20 fős csoportok látogathatják a templom tornyát is. A programigazgató megjegyezte: a fesztivál legtöbb programja ingyenes, de a színházi előadásokra jegyet kell váltani, valamint több programra is regisztrálni kell. A magyar napok programja a Magyarnapok.ro honlapon böngészhető.
    

László Eszter, a Hagyományok Háza erdélyi hálózatának irodavezetője elmondta: első alkalommal szerveznek folkudvart a Kolozsvári Magyar Napokon. A Református Kollégium udvarára várják a néphagyományok, a népzene és a néptánc kedvelőit. Megjegyezte: az idén ötvenéves magyarországi, valamint a 45 éves kolozsvári táncházmozgalmat idézik fel.
    

Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere elmondta: a város 600 ezer lejjel (48,3 millió forint) támogatta a magyar napok megrendezését, és a szervezési kérdésekben is igyekeztek minden segítséget megadni a Kincses Kolozsvár Egyesületnek. A Kolozsvár főterén felállított nagyszínpadon többek között olyan fellépők koncerteznek, mint a Republic, a Budapest Klezmer Band, a Csík Zenekar, Presser Gábor és Karácsony János, a Pokolgép és a Bagossy Brothers Company.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com