Vitasorozat indul a színházi élet aktuális kérdéseiről az SZFE-n

Hat alkalomból álló, egész évadon át tartó beszélgetéssorozat indul a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) fiatal színázcsinálók részvételével. A színházi élet aktuális kérdéseinek körbejárására indított sorozat első alkalommal október 27-én jelentkezik.

szfeAz egyetem Vas utcai épületében megrendezett sorozat vendégei 30 év alatti színházi emberek, a beszélgetéseket színházi kritikusok, többek között az Origo, a Revizor, a Heti Válasz munkatársai moderálják - olvasható az SZFE MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a szervezők, az SZFE Elméleti Intézetének hallgatói, fontosnak tartják, hogy a fiatal, 30 alatti színházcsinálók nyilvánosan vitázzanak egymással, beszélgessenek olyan témákról, amelyek kapcsán a 30 felettiek már lehet, hogy véres háborúkat folytatnának, vagy fásult köröket futnának.

A beszélgetéseken az egyetem rendező szakos hallgatói és frissen végzett színházi rendezői mellett a Maladype Színház, a Kompánia Színházi Társulat, a Nemzeti Színház és a Krétakör is képviselteti magát.

A sorozat első beszélgetésén bemutatkoznak a kritikusok, és "kinyitják" a később következő témákat. A beszélgetések keretében többek között azokra a kérdésekre keresik a választ, hogy kell-e építenie a nemzetet egy előadásnak, van-e helye a mai magyar színházi életben a szerzői színháznak, a kísérleti műfajoknak, mennyire kell mobilnak lennie egy alkotónak vagy egy előadásnak, és hogy a gondolkodtatás vagy a szórakoztatás fontosabb a színházban.

"Az érintett témák tudományos szintű vizsgálata nem lehet célja egy ilyen beszélgetéssorozatnak, sem a teljes színházi élet minden szegmensének érintése, de jó eséllyel lehet belőle elgondolkodtató keresztmetszet" - olvasható a közleményben.

Mint írják, az SZFE-hallgatók pályájuk elején lévő, fiatal alkotókat hívtak meg, akik létrehoztak már sikeres, karakteres színházi előadást, de még nincs egyértelműen kialakult hangjuk, stílusuk. A moderátorok között van Totobé Anita (Fidelio, Kortárs online), Kézdi Beáta (Heti Válasz), Kovács Bálint (origo), Puskás Panni (Revizor) és Herczog Noémi (Magyar Narancs, Színház).

MTI

Hozzászólások

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

http://ujhazak.com