Wagner 200 - Könyv a zeneszerző világképéről, az operák filozófiai hátteréről

Wagner világképe - A nagy operák filozófiai háttere címmel könyv jelent meg a Park Kiadó gondozásában Wagner születésének 200., halálának 130. évfordulójára időzítve.

waA brit Bryan Magee kötetének különlegességét egyebek között az adja, hogy nem napjaink Wagner-irodalmának életrajzi felülreprezentáltsága jellemzi, hanem az operák szellemi hátterével foglalkozik - véli Fejérvári Boldizsár, a mű fordítója.

"Sok téveszmét, hamis feltevéseken alapuló előítéletet próbál meg eloszlatni a könyv, véleményem szerint sikerrel - mondta el Fejérvári Boldizsár az MTI-nek. - Már az első fejezetek olvastán látjuk, hogy nem helytálló az a jellemzés, amely Wagnert jobboldali nacionalista Hitler-kedvencként állítja be. Kiderül, hogy a zeneszerző fiatalon inkább baloldali lelkületű, a társadalmi egyenlőtlenségeket elutasító +ifjú német+ volt. Érdekes látni, ahogy aztán ez átadta helyét egyfajta elitizmusnak, a Bayreuthi Ünnepi Játékok uralkodói támogatásával. Ez jelentősen befolyásolta az életmű utóéletét."

Bryan Magee egyetemi oktató, zene- és színikritikus, műsorvezető. Aktívan politizált a brit Munkáspárt színeiben, életműve jelentős része a 19. és 20. század nagy filozófusaihoz kapcsolódik, Schopenhauertől Karl Popperig. E tekintetben "közös" az író és a zeneszerző érdeklődése, ami Wagner világképének ábrázolását elmélyültté teszi.

"Természetesen Wagner áll az eredetiben 2001-ben megjelent könyv fókuszában, de a tárgyhoz illően nagy súllyal vannak jelen a Wagner korát megelőző, illetve vele kortárs filozófusok Kanttól Schopenhaueren át Nietzschéig, még Feuerbach és Marx is feltűnik" - hangoztatta a fordító.

A világsajtóban újra és újra felvetődik Wagner antiszemitizmusa. Az a fejezet, amely e kérdéssel foglalkozik, függelékként a kötet végére került. "Nekem eszemben sincs Wagner antiszemitizmusát relativizálni, mentegetni - írja Magee. - Undorodom tőle. De igyekszem pontosan felmérni mibenlétét, és ehhez az is hozzátartozik, hogy eloszlassunk néhány régi tévképzetet vele kapcsolatban."

Fejérvári Boldizsár úgy véli, zárásként jó helyen van ez a fejezet, mert az előzők az operák világképét tárgyalják. Wagner prózai munkáiban nagyon súlyosan megjelenik az antiszemitizmus, de a zeneműveiben erre utalások sincsenek. Szeretik őt Hitler "udvari" zeneszerzőjeként megbélyegezni, ami anakronizmus a fordító szerint, Hitler sem rajongott minden művéért, a rezsim egésze pedig egyáltalán nem osztotta a Führer lelkesedését.

"Amikor nekiálltam a fordításnak, feltettem a kérdést, kiknek szólhat ez a gördülékeny stílusban megírt mű. Sok idézet található az angol eredetiben, amelyeknek a forrását ott nem adták meg. Czeglédi András szaklektor és Rácz Judit szerkesztő segítségével felkutattuk a német eredetiket, amelyeket a könyv végén közlünk jegyzetben, név- és tárgymutatóban, így a szakembernek is tájékoztatással szolgál a kötet. Emellett viszont az érdeklődő laikus is folyamatosan olvashatja Magee munkáját" - hangsúlyozta a fordító.

MTI

Hozzászólások

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

http://ujhazak.com