ZAKO fesztivál - Kortárs darabok a zalaegerszegi Kvártélyházban

Hét előadást mutatnak be a ZAlaegerszegi KOrtárs (ZAKO) Művészeti Fesztiválon július 1.és 12.között a zalai megyeszékhelyen, a Kvártélyház szabadtéri színpadán.

A Manna Kulturális Egyesület és a Kvártélyház közös szervezésében független színházak kortárs szerzők drámáit feldolgozó előadásait láthatja a közönség - mondta el Gáspár Anna, az egyesület vezetője az MTI-nek.

logo500

Elsőként Pelsőczy Réka zenés, romantikus dokumentum-játékát, a Szeret...lek című előadást tűzik műsorra.
A Manna és a Hoppart közös produkciójának főbb szerepeit Bercsényi Péter, Herczeg Tamás, Kiss Diána Magdolna, Szamosi Zsófia, Terhes Sándor és Takács Katalin játssza.

A Minden kezdet nehéz, hát még a versenyzongora című romantikus vígjátékot a szerző, Olt Tamás rendezésében tűzték műsorra, majd Gerlóczy Márton regényének színpadi változatát, A csemegepultos naplója című többszörös díjnyertes előadást mutatják be.

A fesztivál programja két olyan produkcióval folytatódik, amelynek a szövegkönyvét maguk a szereplők írták.A 40!avagy Véges élet című vígjáték a Füge és a Dumaszínház közös koprodukciója, a kortárs komédiában Bánki Gergely, Stefanovics Angéla, Keszég László és Mészáros Béla lép színpadra.A FAQ (Fejlesztés Alatt Q) Társulat saját szövegével és értelmezésben Bertold Brecht A kaukázusi krétakör című klasszikus drámáját dolgozta fel.A Dominó című produkciót július 10-én mutatják be sok élőzenével.

A fesztivál programja a gyermekközönség szánt, zenés bábos kalanddal, a Pálfi Kata meséjéből készült Borka Mumusföldön című mesejátékkal is kiegészül.

A programsorozat a kortárs katalán szerző, Jordi Galceran Bankhitel című vígjátékával fejeződik be.A szarkasztikus történet azt mutatja be, hogy mit tehet egy sikeres bankár, ha besétál egy idegen az irodájába, aki mindenre képes azért, hogy hitelt kapjon.Az előadást Cseh Judit rendezésében és Baksa Imre, Lengyel Tamás előadásában mutatják be.

A kortárs művészeti fesztivált harmadik alkalommal rendezik meg Zalaegerszegen azzal a céllal, hogy "kitágítsák a világot", a zalai közönséggel megismertessék a fiatal szerzőket, társulatokat - fogalmazott Gáspár Anna.Az elmúlt két év tapasztalatai szerint a nézők kíváncsiak, nyitottak, a tartalmas szórakozást, jó előadásokat ígérő programmal felkeltették az érdeklődésüket, így egyre többen érkeztek - és várhatóan érkeznek - a színházi programra - jegyezte meg.

MTI

Hozzászólások


Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc-darabot mutatnak be az Átrium Film-Színházban

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabját mutatja be Alföldi Róbert főszereplésével, Znamenák István rendezésében pénteken a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház. Molnár Ferenc 1929-es ví...

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Orosz állampolgárságot kapott Steven Seagal

Vlagyimir Putyin orosz elnök orosz állampolgárságot adományozott Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek - közölte csütörtökön a Kreml. A 64 éves, hét danos aikido mester és volt hol...

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszásságairól is szól Sofi Oksanen új regénye

A szépség- és a meddőségipar visszáságairól is szól Sofi Oksanen Budapest Nagydíjas finn írónő Norma című új regénye, amelyet csütörtökön mutatnak be Budapesten. A regény története szerint amikor a...

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Kossuth-ereklye a Nemzeti Múzeum kamaratárlatán

Egy Kossuth Lajos által ajándékozott legyező bemutatójával indult a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) programsorozata szerdán, a Tudomány napja előestéjén. Varga Benedek főigazgató az emléktárgyhoz kapcs...

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Országos lesz a harmadik Magyar Filmhét

Jövőre is megrendezi és országos megjelenésű tematikus programsorozattá terjeszti ki a Magyar Filmhetet a Magyar Filmakadémia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Nemzeti Filmalap...

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságok a Göcseji Falumúzeumban

Márton napi vígasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, k...


Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

Decembertől látható a mozikban a Wellhello-film - előzetes

December elsejétől látható a mozikban a Wellhello slágerei által inspirált #Sohavégetnemérős című zenés játékfilm, amelyben a Fluor Tomi és Diaz alkotta népszerű duó is szerepel. Nem akartunk színé...

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Könyv jelenik meg Törőcsik Mariról

Törőcsik Mari címmel csütörtökön kerül a boltokba Bérczes László beszélgetőkönyve, amelyből a nemzet színészének pályáját és civil életét, személyiségét, gondolatait és emlékeit is megismerheti a közö...

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Alain Guiraudie francia rendező cannes-i versenyfilmje a magyar mozikban

Az alkotói válságról, a szabadságkereséséről és az azzal járó bizonytalan életről szól Alain Guiraudie francia rendező Állva maradni című filmje, amit csütörtöktől vetítenek a magyar mozikban. A sz...

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

Józsa Imre az utolsókig reménykedett! – interjú

A legendás színész-szinkronszínész bizakodó szeptemberi interjúját láthatjuk, amikor azt mondta, hogy „Először a kardhal, aztán meg a remény hal meg.” Józsa Imre a színpadon 40 éven keresztül ját...

http://ujhazak.com