A határok és a nemzeti identitás

Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke beszédében azt hangsúlyozta, hogy a kultúrát nem lehet örökölni: a kultúra az oktatás, a tudományok és a művészetek hármasságából áll össze, alapja ezért a tanítás, tanulás folyamatossága. Mint kiemelte, a nemzet kultúráján belül létezik a nemzeti kultúra; ez a kettő nem teljesen azonos, noha szimbiózisban vannak.

A nemzet kultúrájának magva a nemzeti kultúra, másrészt a világ más kultúráival fenntartott kapcsolatok - mondta az MMA elnöke, figyelmeztetve azoknak a jelenségeknek a veszélyére is, amelyek a nemzet kultúrájának mozgását megkísérlik aláásni.



Fekete György szerint ezért biztosítani kell a nemzeti kultúra prioritását, folytatni a rendszerváltást az oktatás területén, és ezeket a feladatokat azokra bízni, akiket tudásuk, világlátásuk alkalmassá tesz minderre. Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora előadásában a határ fogalmát vizsgálta.
A végtelen, a határoknélküliség elviselhetetlen az emberi tudat számára, mert a megismerhetetlenséggel párosul - mutatott rá a filozófus, aki szerint a gondolkodás sem egyéb, mint határok meghúzása; a definíció szó eredeti jelentése is a lehatárolás. Lánczi András azt mondta, hogy az ember morális értelemben is képtelen határok nélkül létezni, míg a kultúra próbálja összekötni a végtelent az emberi élet végességével, a különböző kultúrák azonban más-más válaszokat kínálnak. Kulturális értelemben is ki kell tudnunk fejezni, hogyan akarunk élni, de az a kultúra, amely leválasztja magát a transzcendensről, egy idő után céltalanná válik - figyelmeztetett a Corvinus rektora. Kumin Ferenc New York-i magyar főkonzul az Egyesült Államokban zajló kultúrharc hátterébe vezetett be.

A politológus szerint az amerikai kultúrharc szemlélete nagyon hasonlít a marxi történelemszemléletre: az elnyomók és elnyomottak megfelelői a liberális látásmód szerint a konzervatívok és liberálisok, a végső cél pedig a határok nélküli szabadság állapota, amely felé az amerikai történelem halad. Mint felidézte, a progresszívek és konzervatívok közötti kultúrharc az 1960-as években tört ki nyíltan, mikor az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága megtiltotta a nyilvános imádságot az állami iskolákban. Azóta tartós és erős frontként él az abortuszvita, míg a nemi identitással kapcsolatos kérdésekben az amerikai közvélemény egyre liberálisabb, a bevándorlással kapcsolatban pedig továbbra is jellemzően konzervatív álláspontot képvisel. New Yorkban nyolcszáz különböző nyelvet beszélnek, a város közösségei mégis képesek békében élni egymással.
Ennek Kumin Ferenc szerint az lehet a magyarázata, hogy az amerikai konszenzus szerint mindenki szabadon követheti, de nem erőltetheti másra a saját nézeteit. Mint hozzátette, az amerikaiak biztonságérzetét azonban megingatták az iszlamisták terrortámadásai, másrészt az elmúlt évtizedekben megszűnt ötmillió ipari álláshely, miközben 4,5 millióval több illegális bevándorló tartózkodik az országban. A demokraták a kampányuk során ünnepelték a sokszínűséget, Donald Trump pedig falat ígért a mexikói határra. Orbán Viktort az egyetlen európai vezetőként tartották számon, aki nyíltan támogatta Donald Trumpot.

A két ország közötti együttműködés jelenleg is kiváló, hiányosság a szimbolikus politikában mutatkozott, pedig közösek az érdekek és nagyon sok mindenben az értékek is - értékelt Kumin Ferenc. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a liberális elit elleni lázadásról tartott előadásában emlékeztetett arra, hogy 2016 folyamán a progresszívek olyan csapásokat szenvedtek el, mint a Brexit, Trump győzelme és Matteo Renzi olasz miniszterelnök bukása. Pedig már a 2001-es terrortámadás, majd a 2008-as gazdasági válság is új feladatokat szabott az elitnek, amely azonban kitért a megoldások keresése elől - mondta el a történész, aki szerint a liberális elit a pénzügyi válság kezelését átengedte annak okozóinak, miközben még elkötelezettebb lett a világ demokratizálása iránt.

Mint hozzátette, Magyarország 2008-ban már évek óta a NATO és az EU tagja volt, ekkor azonban kiderült, hogy a "fejlett nyugat" mintaadó szerepe megszűnt. Hosszú évek ötlettelensége ébresztette rá Orbán Viktort arra, hogy a saját utunkat kell járnunk, ehhez azonban meg kellett szabadulna a liberalizmusnak nevezett dogmarendszertől - idézte fel Schmidt Mária, aki szerint a magyar kormányfő által meghirdetett illiberális demokrácia nem a szabadságjogokat szeretné korlátozni, hanem a liberális értékeken élősködő elittől szeretné a társadalmat megvédeni.

Illiberális, szuverén és nemzeti: ez a hármas kiverte a biztosítékot a világ "megmondóközpontjaiban" - jegyezte meg a Terror Háza vezetője, hozzátéve, hogy két és fél év alatt az akkor eretnek gondolatok mára mainstreammé váltak. 2016-ban a migrációval kapcsolatos álláspontok is közeledni kezdtek az Orbán Viktor által két éve javasolthoz - mondta el Schmidt Mária.



MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com