Művészettörténészek megkérdőjelezik, hogy Leonardo festette a Salvator Mundit

A neves Leonardo-kutató szerint a Krisztus-portrét a reneszánsz mester stúdiójában dolgozó Bernardino Luini készítette, akinek művei manapság egymillió fontért kelnek el a műtárgypiacon.

A Salvator Mundit múlt év novemberében 450 millió dollárért (120 milliárd forint) vásárolta meg a Christie's New York-i árverésén az abu-dzabi kulturális minisztérium. A kristálygömböt tartó, kék köpenyben lévő Jézust ábrázoló reneszánsz festményt sokáig nem a nagy mesternek, hanem valamely tanítványának vagy más kortársának tulajdonították. A diófára készült olajfestmény első ismert tulajdonosa I. Károly angol király volt, 1763-ban már Buckingham hercegének a fia bocsátotta árverésre, utána azonban eltűnt, és csak a 19. század végén került elő újra, többször átfestve, csaknem felismerhetetlenül. 1900-ban, amikor Sir Charles Robinson angol gyűjtő megvásárolta, Luini festményeként tartották nyilván.

A remekművet 2005-ben ismét eladták, de még mindig az eredeti által megihletett korabeli másolatként. A 2005-ös vásárló restauráltatta a festményt, amelynek eredetiségét hat évig tartó kutatás után megállapította egy nemzetközi szakértői csoport. A londoni National Gallery 2011-2012-ben mutatta be az újrafelfedezett, 65-ször 45 centiméteres festményt egy amerikai gyűjtő tulajdonaként. Legutóbbi birtokosa Dmitrij Ribolovljev orosz milliárdos, az AS Monaco futballcsapatának tulajdonosa volt, aki négy éve Yves Bouvier svájci műkereskedőtől vásárolta a művet 127,5 millió dolláros összegért. "Ez Luini festménye. Ha megnézzük Leonardo tanítványainak munkáit, láthatjuk, hogy Luini fest oly módon, ahogyan a Salvator Mundin látható" - hangoztatta Landrus, aki úgy véli, hogy a festmény csupán 5-20 százalékban lehet Leonardóé, az "elsődleges festő Luini volt".



Landrus mellett mások is kétségeiknek adtak hangot, Frank Zöllner, a Lipcsei Egyetem művészettörténésze szerint a festmény "Leonardo műhelyének vagy egy későbbi követőnek magas színvonalú munkája". Charles Hope olasz reneszánsz szakértő szerint a Leonardónak tulajdonított festmények "igen különbözőek" ettől a Krisztus-portrétól. A párizsi Louvre munkatársainak egy része is kétségeit hangoztatta. Vincent Delieuvin, a múzeum 16. századi olasz művészetének specialistája és Leonardo párizsi kiállításának kurátora nem volt hajlandó kommentálni a véleményeket a The Guardian brit napilap megkeresésére. "Bizonyítani tudom, hogy a kép nagy részét Luini festette. Elegendő bizonyítékként szolgál festményeinek összevetése a Salvator Mundival" - idézte a brit napilap Landrust, akinek újabb munkája Leonardo da Vinciről szeptemberben fog megjelenni.

A brit történész, aki Luinit Giovanni Antonio Boltraffio mellett a Leonardo-műhely legtehetségesebb asszisztensének tartja, összevetette Luininek a londoni National Galleryben lévő, Krisztus a doktorok között című festményét a Salvator Mundival és a stílus, az ecsetvezetés, a színhasználat hasonlóságait kiemelve hangoztatta: "a legpontosabb, ha Luininek és nem Leonardónak tulajdonítják a művet.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com