Renée Zellweger Judy Garlandot fogja alakítani a filmvásznon

A Bridget Jones-filmek sztárjának főszereplésével készülő Judy című alkotás Garland utolsó, az 1960-as évek végére eső londoni koncertjeire épül - írta a BBC News.

A Rupert Goold rendezte mozi forgatási munkálatai februárban kezdődnek. A 48 éves Zellweger jelenleg egy évvel idősebb, mint Garland volt, amikor 1969 júniusában - a hivatalos vizsgálat szerint gyógyszer-túladagolásban - meghalt. A Judy forgatókönyvét az a Tom Edge írja, akinek egyebek között a Netflix-en futó The Crown és a BBC Strike című sorozata fűződik a nevéhez.

A film 1968 telén kezdődik, amikor Garland Londonba érkezett, hogy egy sor koncertet adjon a Talk of the Town klubban, amely ma Hippodrome Casino néven fut. Garland életének ugyanezen szakaszát dolgozza fel Peter Quilter End of the Rainbow című 2005-ös színdarabja, amelyet Sydney-ben, Londonban és New Yorkban is színpadra állítottak. Az elsősorban a Bridget Jones-filmekből ismert Zellweger játszott a Chicagóban, a Jerry Maguire - A nagy hátraarcban és a Hideghegyben is, amelyért 2004-ben elnyerte a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat.



Judy Garland kétéves korától haláláig megállás nélkül dolgozott: 43 filmet forgatott, tucatnyi lemezt készített, majd félszáz tévéműsorban szerepelt, több mint ezer koncertje volt. Alig volt tizenhét éves, amikor az Óz, a csodák csodája révén a földkerekség legnépszerűbb színésznője lett. A negyvenes évek végétől azonban már csak ajzószerekkel bírta az MGM stúdió által diktált tempót. Idővel inni is kezdett, többször kísérelt meg öngyilkosságot, végül egyre gyakoribb nyilvános botrányai miatt 1950-ben felmondták szerződését. Egy ideig úgy tűnt, képes lesz talpra állni, aztán a hatvanas években egyre kevesebb lehetőséghez jutott. Magánélete is élénken foglalkoztatta a sajtót. Rövid élete során ötször ment férjhez, először tizenkilenc évesen, utoljára halála előtt három hónappal; szeretői listáján szerepelt Yul Brinner és Frank Sinatra is.

Három gyermeke született, közülük Liza Minelli maga is a zene és film világában futott be karriert. Garlandot kétszer jelölték Oscar-díjra, végül életműdíjat kapott, elnyerte a legjobb zenés színházi produkciónak járó Tony-díjat, 1962-es koncertlemezét öt Grammy-díjjal tüntették ki. A megfáradt színésznőt 1969. június 22-én, két héttel negyvenhetedik születésnapja után találták holtan fürdőszobájában.

Halálát a hivatalos vizsgálat szerint gyógyszer-túladagolás okozta, de lehetséges, hogy az anorexia, vagy a hepatitisze miatti májkárosodás végzett vele.

MTI

Hozzászólások

Magyar szólások és eredetük

Magyar szólások és eredetük

Te tudod, hogy honnan származik például a bakot lő, cserbenhagy vagy a kosarat ad?

Bizarr indiai rituálék

Bizarr indiai rituálék

Megdöbbentő és sokkoló szokások az indiai kultúrából.

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

James Blunt jövő májusban ismét fellép az Arénában

Új lemezével tér vissza négy év után Budapestre James Blunt. A népszerű brit popelőadó, dalszerző 2018. május 8-án ad koncertet a Sportarénában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

Antal Nimród: A Viszkis nem ítélkezik senki felett

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett - mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

Rag'n'Bone Man jövő májusban a Sportarénában lép fel

A magyar fővárost is érinti Rag'n'Bone Man jövő évi európai turnéja. Napjaink egyik legsikeresebb pop-soul-blues brit előadója 2018. május 4-én ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga elhalasztotta európai turnéját

Lady Gaga amerikai popsztár orvosi utasításra elhalasztotta hathetesre tervezett európai turnéját, mely csütörtökön kezdődött volna Barcelonában - tudósított a BBC hírportálja.

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

A 40 éve elhunyt Elvis Presleyre emlékeznek Budapesten

Több száz résztvevőt várnak a Magyar Elvis Klub által szerda 19 órára szervezett eseményre, amelyen mécseseket gyújtanak és akusztikus zenélés is lesz a fővárosi Elvis Presley parkban a negyven éve elhunyt amerikai énekesre emlékezve

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig megerősítette: ismét ő játssza James Bondot

Daniel Craig egy amerikai tévéműsorban megerősítette: ő játssza a 007-es ügynököt a Bond-sorozat legújabb, 25. darabjában - írta a The Hollywood Reporter.

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos balesetet szenvedett egy kaszkadőrnő a Deadpool 2. forgatásán

Halálos motorbalesetet szenvedett egy kaszkadőrnő Vancouverben a Deadpool 2. című film forgatásán - írta meg a BBC News.

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben

Leonardo DiCaprio játszhatja Leonardo da Vincit egy új játékfilmben, amely Walter Isaacson könyvén alapul - értesült a Deadline.com.

http://ujhazak.com