MTVA: tovább nőtt a Forma-1-es közvetítések nézettsége

Mintegy 2,5 millió ember követte figyelemmel a Kínai Nagydíj hétvégi közvetítéseit, vagyis ez a harmadik idei futam, ahol az előző évhez képest növekedés mutatható ki a nézettségben - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn az MTI-vel.

Forma-1-es XXVII. ENI Magyar Nagydíj

A vasárnap reggeli futam nézettsége az M1-en 966 ezer fő, az időmérőé szombaton 490 ezer, míg a futam ismétléséé az M2-n vasárnap késő este 173 ezer fő volt - közölte az MTVA a Nielsen Közönségmérés adatai alapján.
Az idei év eddigi mindhárom Forma-1-es futama nézettebb volt, mint az ugyanarról a helyszínről közvetített egy évvel korábbi: az ausztrál futamnak 12 százalékkal, a malájnak 27 százalékkal, a múlt vasárnapi kínainak pedig 3 százalékkal több nézője volt 2013-ban.

A közvetítéseket továbbra is a férfiak fokozott érdeklődése kíséri: a futamokat a tévéző férfiak mintegy 60 százaléka választja vasárnapi szórakozásul.

A közlemény kitér arra is, hogy a Gasztroangyal a saját sávjában most is a legnézettebb műsor volt, a Magyarország, szeretlek! pedig a 18 évnél idősebb nézők körében verte meg a vele szemben vetített filmeket.
Borbás Marcsi szombati délutáni műsorára csaknem 900 ezer néző kapcsolt oda. A műsor nézettsége 430 ezer fő volt, közönségaránya pedig 16 százalékos - tudatta az MTVA.

Az M1 múlt heti második - a Forma-1 után - legnézettebb műsora 844 ezer fős nézettséggel a vasárnap esti Magyarország, szeretlek! lett. A szórakoztató vetélkedő közönségaránya a felnőttek körében 17,6 százalék volt, míg az idősávjában a TV2 17,2 százalékot, az RTL Klub pedig 16,8 százalékot ért el.

MTI

Hozzászólások

Öt álhír a múltból

Öt álhír a múltból

A médiának régen sem lehetett mindent elhinni.

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

A nagy nyugati lapok szinte mérget vettek volna a Fidesz újabb győzelmére

Hogyan számolt be a nemzetközi sajtó a magyar választás eredményéről?

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

2017 legnépszerűbb álhírei az interneten

Öt hamis információ, amit rengetegen elhittek az elmúlt évben.

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

Napi 3000-ért tapsol a statiszta, hogy ne haljon éhen!

A hetek megtervezésében a 22 éves fiatalembernek a taps nagyon is fontos.

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kitették a szűrét az Echo Tv riporterének a felcsúti Mészáros miatt! - interjúk

Kadarkai Endre is leomlott a földcsuszamlásba és kereshet új állást!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Súlyos veszély fenyegeti a Földet, avagy a magyar médiát!

Leonardo DiCaprio a National Geographic jóvoltából egy profi szinkronizált dokumentumfilmet alkotott.

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

Újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia

A médiatanács e heti döntése alapján újrapályázható a jövőre lejáró békéscsabai rádiós frekvencia - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az MTI-vel pénteken.A tájékoztatás szerint a médiatan...

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos

Nem tervez változtatást a TV2 Csoport vezetésében a tulajdonos - közölte a társaság sajtóosztálya az MTI-vel szombaton.A cégcsoport közleményében azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek arról szóltak, ...

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték a magyar-svájci meccset az M4 Sporton

Több mint 800 ezren nézték végig a Magyarország-Svájc labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzést az M4 Sporton péntek este. Az MTVA sajtóosztályának hétfői közleménye szerint a 3-2-es vendégsikerrel...

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

A Mediaworks a következő napokban megállapodásra törekszik

Tovább egyeztet a Népszabadság és a kiadója - közölte a Mediaworks hétfő reggel az MTI-vel. Kiemelték: a Mediaworks kijelentette, hogy következő pár nap során egy megállapodásra törekednek, mely megfe...

http://ujhazak.com