Beyoncé imidzset vált?

Eszméletlenül lángolhat Beyoncé és férje, Jay Z szerelme, ha az énekesnő új turnéját Mrs Carter Show-ként nevezte el. A nagy bejelentésre pedig a Super Bowl döntőjén került sor. A magyar média eddig még nem karolta fel az ügyet, ugyanis az asszonyról készült mém-ekkel volt elfoglalva.
Beyoncé hatalmas váltásra készülhet, hisz házassága mellett is mindig azt mutatta, hogy erős és önálló akarattal rendelkező nő. Erről több száma is nyilatkozik. Most, a közös gyermek után azonban minden megváltozott. Szép gesztus, pláne egy olyan szakmában, ahol a házasság csak a kapcsolat egy komolyabbnak mondott formája nagy felhajtással és látványos válással.
Az amerikai sajtó azonban nem ilyen pozitív.

beyonce-mrs-carter-show-tour-1


A Slate nevű internetes magazin így ír a dologról: „Ezért nem lehet hosszan feminista ikonnak tekinteni egyik női előadót sem. Egyszer csak fogja magát és hozzámegy egy híres zenei producerhez, aki még korábban stricikről és prostikról énekelt. Majd kijön egy olyan számmal, ami a szingli nőknek szól.” Ezt nemes egyszerűséggel pszeudo-feministának nevezik. De a show-hoz tartozó plakáttal is biztos lesz majd némi gondjuk, ugyanis egyértelműen a zene királyának feleségeként ábrázolja a művésznőt.

Bár örülünk, hogy a pár házassága törhetetlen alapokon nyugszik, az énekesnőnek későbbi karrierje érdekében el kell gondolkoznia azon, mikor miről énekel. A közönség nem szereti a homlokegyenest mást állítókat. Az átmeneteket célszerű finoman megoldani, hogy a média a művész tehetségét dicsérje, ne döntését becsmérelje. Így bizonyos dolgai hiteltelenné válnak és elvonják a figyelmet a férj iránt érzett szerelem üzenetéről.
A koncert hozzánk legközelebb Pozsonyban lesz látható április 19-én, amire több magyar cégen keresztül is lehet jegyet vásárolni. Az énekesnő tehetségében biztosak vagyunk és kíváncsian várjuk, milyen lesz az új elképzelés.

Hozzászólások

A világ összes repterének WIFI jelszava egy helyen

A világ összes repterének WIFI jelszava egy helyen

A legtöbb reptéren fizetni kell a WIFI szolgáltatásért. Ennek a mai naptól vége, hiszen az összes WIFI jelszó, vagy a reptéren található ingyenes WIFI hotspot elérhetővé vált az utazók számára. A mob...

Letartoztatták Vladimir Putint Amerikában

Letartoztatták Vladimir Putint Amerikában

Floridában a West Palm Beachen járt egy Publix szupermarketben Vladimir Putin, amikor letartóztatta a rendőrség. A bolt dolgozói hívták a 911-et mikor Putin üvöltözött az alkalmazottakkal, de a kérés...

Mérsékelten meleg, napsütéses idő

Mérsékelten meleg, napsütéses idő

A jövő héten sok lesz a napsütés, de a hét közepén esőre és átmeneti lehűlésre kell készülni, a hétvégén azonban ismét visszatér a 30 Celsius-fok közeli meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szol...

Élő adásban mutattak be asszonyverést a köztévében  - videó

Élő adásban mutattak be asszonyverést a köztévében - videó

A köztévé újabb bravúrja volt annak a bemutatása, hogyan kell asszonyt verni karikás ostorral. Mindezt élőben a Tihanyi Levendula Fesztiválról produkálták, a szenvedő alany pedig a riporternő volt. A...

Belehalt a forró autóban felejtett baba, akit apja hűtőben akart újra éleszteni

Belehalt a forró autóban felejtett baba, akit apja hűtőben akart újra éleszteni

Egy csecsemő halálát az okozta, hogy apja a forró autóban felejtette. Michael Thedford ráadásul az ájult babát úgy akarta újra éleszteni, hogy hűtőbe tette. A 33 éves háromgyerekes texasi férfi ellen...

Belehalt a brit képviselőnő, akit megtámadott és lelőtt egy mentálisan zavart férfi 18+

Belehalt a brit képviselőnő, akit megtámadott és lelőtt egy mentálisan zavart férfi 18+

Egész Nagy Britanniát megrázta az a borzasztó támadás, amelynek során életét vesztette egy képviselőnő. A 41 éves Jo Cox-ot fogadóórája után támadták meg, a merénylő háromszor lőtt rá, majd megszúrta...

Csodálatos helyek egyenesen Japánból

Csodálatos helyek egyenesen Japánból

Meg szeretnéd látogatni Japánt? Hogyha nem a válaszod, akkor most bizonyára képesek leszünk teljesen megváltoztatni a véleményeket. Érdemes megnézni a most következő képeket, amelyek a BoredPanda gyűj...

Térkép népszerűsíti Kaposvár szecessziós épületeit

Térkép népszerűsíti Kaposvár szecessziós épületeit

Kaposvár rendkívül gazdag szecessziós építészeti értékeivel ismerteti meg a városba látogatókat az a térkép és kalauz, amely a napokban jelent meg a somogyi megyeszékhelyen. A helyi tourinform irod...

Baleset a Szép Ilona úton (képekkel)

Baleset a Szép Ilona úton (képekkel)

Két autó ütközött frontálisan a Szépilona úton a remeteszőlősi kereszteződés előtt. A vétlen sofőr lapunknak elmesélte, hogy szemből érkezett egy Toyota gépjármű a kanyarban, melynek a sofőrje jól lá...

A magyar fiatalok körében is elterjedt az illegális online tartalmak használata egy felmérés szerint

A magyar fiatalok körében is elterjedt az illegális online tartalmak használata egy felmérés szerint

A magyar fiatalok ötöde legalább egy alkalommal szándékosan használt illegális online forrásokat a digitális tartalmakhoz való hozzáféréshez az elmúlt évben, 38 százalék nem élt ilyenekkel, bár negyed...

http://ujhazak.com