Egyre több a vírus

Egyre több embernek okoznak sok bosszúságot a számítógépes vírusok, már ha értesül róla, hogy megfertőződött.


számítógépes vírus olyan rosszindulatú program, amely saját másolatait helyezi el más, végrehajtható programokban vagy dokumentumokban. Többnyire rosszindulatú, más állományokat használhatatlanná, sőt teljesen tönkre is tehet. Manapság az internet világának böngészésével, a "váratlan" e-mailek kinyitásával, és külső adathordozók segítségével terjed egyik gépről a másikra. A számítógépes vírusok tevékenysége nagyon  hasonlít az élővilágban megfigyelhető vírusok viselkedéséhez, mely az élő sejtekbe hatol be, hogy önmaga másolatait előállíthassa. A vírus csupán egy töredéke a rosszindulatú szoftverek (malware) fajtáinak.


Bár a számítógépes vírusok okozhatnak kárt, (például adatokat tüntetnek el nyomtalanul), a vírusok bizonyos fajtái azonban csak bosszantóak. Némely vírus lappang egy ideig, és csak pár nappal a fertőzés után lép akcióba, például csak egy bizonyos számú gazdaprogram megfertőzése után. A vírusok kártékony hatásának legegyszerűbbje  az ellenőrizetlen reprodukciójuk, mely túlterhelheti a számítógépes erőforrásokat, lassítja a gép működését, elfoglalja a szabad helyet a merevlemezen. Súlyosabb gond, ha a vírus fontos fájlokat töröl le  a készülékről, akár az operációs rendszert megbénítva, hasonlóképp törölhet célzottan különböző fájlokat. A legsúlyosabb kár a merevlemez teljes tartalmának megsemmisítése vagy elérhetetlenné tétele, vagy a számítógép valamelyik elektronikus alkatrészének szélsőséges túlterhelése révén műszaki meghibásodás, sérülés előidézése, vagy akár a teljes tönkretétele.

Napjainkban, az internet elterjedésével a vírusok ritkábbak  mint a hálózaton terjedő férgek. Az antivírus szoftverek, melyeket eredetileg a számítógépes vírusok elleni harcra alkottak meg, mára már képesek a férgek és más veszélyes szoftverek, mint  a kémprogramok (spyware) elleni védelemre is. Sajnos ezeknek borsos áruk a jellemzőjük.

2008-ban a Google létrehozott egy vírus elleni kampányt úgy, hogy megpróbálja felkutatni, és elkapni a vírusterjesztő oldalakat, és azt a keresési találatokban vírusos oldalként jeleníti meg.


A legtöbb fajta vírusprogram és a legtöbb vírusfertőzés a PC-ken leginkább elterjedt operációs rendszert, a Microsoft Windowst használó számítógépeken észlelhető. Sajnálatos , hogy a vírusok terjedését sokszor csak megkönnyítik az operációs rendszerek és felhasználói programok által kényelmi szolgáltatásnak szánt megoldások.

Milyen oldalakkal, és e-mailok-kel vigyázzunk?


Mindig óvakodjunk az olyan e-mail-től amely angol szövegű, fura angol nevek állnak az e-mailek elején. Az ilyeneket sose nyissuk meg, mert lehetnek akár kémprogramok is, melyek segítségével a vírus elindítója meg szerezheti a Mi, és ismerőseink adatait, melyekkel később visszaélhet.

Ne nyissuk meg továbbá az olyan oldalakat sem, ahol olyanokat írnak, hogy "Ön nyert egy okos telefont" vagy " Ön a XXX. látogató, nézze meg mit nyert". Az ilyen oldalakkal könnyen meg fertőződhetünk!

 

Hozzászólások

A világ összes repterének WIFI jelszava egy helyen

A világ összes repterének WIFI jelszava egy helyen

A legtöbb reptéren fizetni kell a WIFI szolgáltatásért. Ennek a mai naptól vége, hiszen az összes WIFI jelszó, vagy a reptéren található ingyenes WIFI hotspot elérhetővé vált az utazók számára. A mob...

Letartoztatták Vladimir Putint Amerikában

Letartoztatták Vladimir Putint Amerikában

Floridában a West Palm Beachen járt egy Publix szupermarketben Vladimir Putin, amikor letartóztatta a rendőrség. A bolt dolgozói hívták a 911-et mikor Putin üvöltözött az alkalmazottakkal, de a kérés...

Mérsékelten meleg, napsütéses idő

Mérsékelten meleg, napsütéses idő

A jövő héten sok lesz a napsütés, de a hét közepén esőre és átmeneti lehűlésre kell készülni, a hétvégén azonban ismét visszatér a 30 Celsius-fok közeli meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szol...

Élő adásban mutattak be asszonyverést a köztévében  - videó

Élő adásban mutattak be asszonyverést a köztévében - videó

A köztévé újabb bravúrja volt annak a bemutatása, hogyan kell asszonyt verni karikás ostorral. Mindezt élőben a Tihanyi Levendula Fesztiválról produkálták, a szenvedő alany pedig a riporternő volt. A...

Belehalt a forró autóban felejtett baba, akit apja hűtőben akart újra éleszteni

Belehalt a forró autóban felejtett baba, akit apja hűtőben akart újra éleszteni

Egy csecsemő halálát az okozta, hogy apja a forró autóban felejtette. Michael Thedford ráadásul az ájult babát úgy akarta újra éleszteni, hogy hűtőbe tette. A 33 éves háromgyerekes texasi férfi ellen...

Belehalt a brit képviselőnő, akit megtámadott és lelőtt egy mentálisan zavart férfi 18+

Belehalt a brit képviselőnő, akit megtámadott és lelőtt egy mentálisan zavart férfi 18+

Egész Nagy Britanniát megrázta az a borzasztó támadás, amelynek során életét vesztette egy képviselőnő. A 41 éves Jo Cox-ot fogadóórája után támadták meg, a merénylő háromszor lőtt rá, majd megszúrta...

Csodálatos helyek egyenesen Japánból

Csodálatos helyek egyenesen Japánból

Meg szeretnéd látogatni Japánt? Hogyha nem a válaszod, akkor most bizonyára képesek leszünk teljesen megváltoztatni a véleményeket. Érdemes megnézni a most következő képeket, amelyek a BoredPanda gyűj...

Térkép népszerűsíti Kaposvár szecessziós épületeit

Térkép népszerűsíti Kaposvár szecessziós épületeit

Kaposvár rendkívül gazdag szecessziós építészeti értékeivel ismerteti meg a városba látogatókat az a térkép és kalauz, amely a napokban jelent meg a somogyi megyeszékhelyen. A helyi tourinform irod...

Baleset a Szép Ilona úton (képekkel)

Baleset a Szép Ilona úton (képekkel)

Két autó ütközött frontálisan a Szépilona úton a remeteszőlősi kereszteződés előtt. A vétlen sofőr lapunknak elmesélte, hogy szemből érkezett egy Toyota gépjármű a kanyarban, melynek a sofőrje jól lá...

A magyar fiatalok körében is elterjedt az illegális online tartalmak használata egy felmérés szerint

A magyar fiatalok körében is elterjedt az illegális online tartalmak használata egy felmérés szerint

A magyar fiatalok ötöde legalább egy alkalommal szándékosan használt illegális online forrásokat a digitális tartalmakhoz való hozzáféréshez az elmúlt évben, 38 százalék nem élt ilyenekkel, bár negyed...

http://ujhazak.com