Kósa Lajos hazudott és becsületet sértett, most 500 ezret fizethet

Kósa Lajost 500 ezer forintra büntette a bíróság, mert egy emberre azt mondta, aki Orbán Viktorral szeretett volna beszélni, hogy ez az ember egy helyi bolond és azt is mondta, hogy 15 éve járja az egyetem első évfolyamát.


A férfi Orbán látogatásánál igazán csak a következőket mondta:  „Orbán, úr, Orbán úr, ne haragudjon…”, folytatni azonban már nem tudta.
Erre Orbánnak a következőket mondta Kósa:
„Helyi bolond, akit valójában kezelni kellene..., 15 éve járja az elsőt az egyetemen”. A felperes mindezt nem hallotta, de az eseményeket rögzítő vagy.hu pár nappal később közzétett egy felvételt az interneten, amelyen jól kivehető a kijelentés.

 


Persze kiderült, hogy Kósa azon kívül, hogy megsértette az ember becsületét, még csak nem is mondott igazat, hiszen  az illető 7 év alatt elvégezte a Debreceni Egyetemet és sikeresen vizsgázott.

Most Kósának félmillió forintos sérelemdíjat kell fizetnie a bírói döntés értelmében. A vagy.hu videója bizonyította, hogy Kósa valóban bolondnak titulálta azt az embert, aki szeretett volna Orbán Viktorral beszélni.
A bíróság szerint nem lehet magánbeszélgetésre hivatkozni, hiszen a beszélgetés testőröktől, munkatársaktól, újságíróktól, érdeklődőktől körülvéve, a kampánygyűlés helyszínének közelében zajlott. Azt a védekezést sem lehet elfogadni, hogy Kósa Lajos tudta nélkül került fel a világhálóra az ominózus beszélgetés, hiszen gyakorló politikusoknak számolniuk kell azzal, hogy a nyilvánosság elé lépve az általuk mondottakat a sajtó képviselői rögzíthetik és azt az interneten nyilvánosságra is hozhatják, az engedélyük nélkül is.

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

Garázdaság Sopronban

Garázdaság Sopronban

Az egyenruhások négy személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetése miatt.

http://ujhazak.com