Negyvenezer ember csontja díszíti a csontkápolnát

Csehországban található a Kutna Hora, a világ legbizarrabb kápolnája, amelynek a belső terét emberi csontokból alakították ki.6045697_6b08ea0ae2d769217092dab3ffdc48a2_m
A halottakat el kell temetni, tartják szinte mindenhol a világon. Prágától hetven kilométerre mégsem ezt tették az emberek, ugyanis ott található a csontkápolna, aminek története a 13. század második felében kezdődött.

Kutna Hora temetőjébe Jeruzsálemből, azon belül is Golgotáról hozattak földet, hogy igazi szentföldbe temethessék el a halottakat a hozzátartózok. Ez annyira vonzotta az embereket, hogy Közép-Európa minden részéről rengetegen akartak itt végső nyugalomra találni.

Ennek, a túlzottan nagy érdeklődésnek, az lett az eredménye, hogy hamarosan már nem találtak helyet az újabb temetéshez. Hogy mégis teljesülhessen a halottak végakarata, úgy döntöttek 1300 körül, hogy a temető központjába építenek egy teljesen hétköznapi, gótikus stílusú Mindenszentek-kápolnát.

Az 1318-ban kitörő pestisjárvány áthúzta a tervezők számításait, hiszen hirtelen harmincezer holttesttel kellett számolniuk a túlzsúfolt temetőben. Ehhez még hozzájöttek a huszita háborúk, amiknek az áldozatait szintén itt akarták eltemetni.

Ennyi holttest számára már szűkös lett a 3,5 hektáros temető, ezért nekiálltak kihantolni a korábban eltemetett maradványokat. Egy darabig működött a módszer, de hamarosan halomban álltak a csontok a temetőben és a kápolnában is, és ezzel új probléma született.

csontkapolna-kutna-horan-60621511-ben egy félvak szerzetes halmokba rendezte a maradványokat, és ezzel elkezdte kialakítani a bizarr belső teret, ami 1870 tájékán nyerte el a végső formáját, amikor is a Schwarzenberg család tulajdonába került a kápolna.

Az új tulajdonosok felfogadtak egy fafaragót, hogy csináljon valamit a csontokkal. Frantisek Rint felfedezte az emberi maradványok groteszk szépségét, és formagazdagságát, amit hasznosított is.

Először mészklórral fertőtlenítette és kifehérítette a csontokat, majd életre keltette a fantáziájában élő teljes berendezést.

Az eredmény igazán meghökkentő lett. Rögtön, ahogy belép az ember a kápolnába, szembe találja magát két hatalmas, csontokból megalkotott kehellyel. A sarkokat egy-egy lábszárcsontokból készített piramis díszíti, amik koponya talpazaton állnak.

5093211_eb738d6590cc020173d72159d1568668_mEz mind-mind csak ízelítő, mert van a kápolnában még bordacsontokból készült glóriák, gyertyatartó, a Schwarzenberg család címere, egy hatalmas csillár, amelyhez egy teljes csontvázat használtak fel.

A csontkápolna megosztja a véleményeket. Vannak, akik szerint a tervező perverz volt, mások szerint a kreativitását szemlélteti a nem mindennapi berendezés. Az elmélkedők véleménye az, hogy egyszerre emlékeztet az emberi mulandóságra, és az emberi test halhatatlan szépségére.

Borzadjanak el, vagy elégítsék ki a kíváncsiságukat, de semmiféleképpen se hagyják ki ennek a helynek a meglátogatását, ha Csehországban járnak!

(Forrás: Life)

Hozzászólások

Belefullad a turistákba Dubrovnik

Belefullad a turistákba Dubrovnik

Öt célpont, ahol a turizmus kritikus méreteket öltött.

Aligátorok falhatták fel az álomnyaraláson eltűnt Brittanee Drexelt

Aligátorok falhatták fel az álomnyaraláson eltűnt Brittanee Drexelt

Öt ember, aki soha nem tért haza a vakációjáról.

5 hely, ahova augusztusban érdemes elutazni

5 hely, ahova augusztusban érdemes elutazni

Úti tippek a nyár utolsó heteire!

Töltsd le a vécékeresőt, ha autóval mész nyaralni!

Töltsd le a vécékeresőt, ha autóval mész nyaralni!

A leghasznosabb alkalmazások, amiket mobilnet nélkül is használhatsz, ha kocsival indulsz útnak.

2018 legmenőbb nyaralóhelyei

2018 legmenőbb nyaralóhelyei

Ha még nem döntötted el, hogy idén hova utazol, akkor íme egy lista a legjobb helyekről!

Tökéletes képeket készíthetsz a nyaralásról, ha megfogadod Alex Lambrechts divatfotós tanácsait

Tökéletes képeket készíthetsz a nyaralásról, ha megfogadod Alex Lambrechts divatfotós tanácsait

Felejtsd el a beállított, hagyományos fényképeket!

A legjobb horvát tengerpartok

A legjobb horvát tengerpartok

Öt nagyszerű homokos strand az Adrián.

Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

Hol a legveszélyesebb nyaralni 2018-ban?

A magyarok több kedvenc helye is felkerült a brit kormány terrorveszélyre figyelmeztető listájára.

Négy hónap alatt 5000 látogató a Boldog Özséb-kilátóban

Négy hónap alatt 5000 látogató a Boldog Özséb-kilátóban

Az elmúlt négy hónapban ötezer látogató kereste fel a Dunántúli-középhegység legmagasabb pontján lévő Boldog Özséb-kilátót - közölte a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője szerdán az MTI-vel. Lomniczi Ge...

Szörnyű következményei lehetnek a nyári alkalmi légyottnak

Szörnyű következményei lehetnek a nyári alkalmi légyottnak

Hat fontos dolog, amivel tisztában kell lennünk, ha egyéjszakás kalandra vállalkozunk.Kutatások bizonyítják, hogy nyáron az emberek sokkal könnyebben flörtölnek, ismerkednek, sőt, az is bizonyított té...

http://ujhazak.com